Marouane Fellaini lett az ország első számú belga közellensége, amit azzal érdemelte ki, hogy egy számunkra amúgy fájó vereség közben lekönyökölte, majd még provokálta is Szalai Ádámot.

Először 0–4-nél kissé indokolatlanul belekönyökölt Szalai arcába a magyar–belga nyolcaddöntőn:

Majd ment a trash talk, még heccelte is a magyar csatárt, hogy öreg, ne rinyálj, nézz a táblára, és négyest mutogatott neki.

Aztán Belgium is kapott egy hármast Walestől, Fellaini pedig egyrészt nem játszott jól, ziccert hagyott ki, majd még Bale-be is beleszállt, így betámadták a magyar trollok.

Szalai viszont kibékült vele, hivatalosan is, hiszen mindkét játékos Ibizán piheni ki az Eb-t, és össze is futottak. A magyar csatár posztolt egy képet a Facebook-oldalára, hogy "megbeszélve".

Még az outfitjük is stimmelt, úgy fest, Ibizán csak mellkasig kigombolt, felhajtott ujjú és kitűrt inggel lehet belemenni az éjszakába.

De vajon ki nyeri az Eb-t? Fogadsz?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Történelmi mélyponton a Man. United, de Ten Hag szerint továbbra is ő a megfelelő menedzser

Törött állkapoccsal végezte a focista, aki belekötött egy bokszolóba

Előbb padlózott a japán Szörny, majd merevre KO-zta ellenfelét

További cikkeink a témában