Legalábbis szeptember 13-án mindenféleképpen. És ideje is lenne elkezdened a felkészülést, mert mindjárt itt van a 30. Wizz Air Budapest Félmaraton.

Igen, idén már harmincadik alkalommal rendezik meg ezt a budapesti félmaratont, szóval elég jeles eseményen koptathatnád futócsukád. Ezért köszi a Budapest Sportirodának.

Ha eddig nem nagyon készültél rá és bizonytalan vagy ebben a 21.1 km-ben, akkor feloszthatod a távot, és párosban vagy trióban is nevezhetsz. Ha pedig totál kezdő vagy, akkor a Metropol Ligetkört 3.4 kilométerét pont neked találták ki.

A félmaratoni táv egyébként Budapest legszebb pontjait érinti majd, . Van ez az útvonalat bemutató kisfilm, na most vond ki belőle az autókat, a sebességből is vonj ki egy csomót, és adj hozzá jópár ezer futót, és kész is:

Viszont időben kell regisztrálnod, mert tavaly jóval több mint 9000-en futottak egyéniben, ennél pedig már most többen neveztek idén, ezért a szervezők 11 000-es létszámhatárt állítottak fel. A váltók esetében pedig 4000 főben maximalizálták a létszámot.

Szóval van egy szuper ötletünk, hogy mit csinálj szeptember 13-án.

Már érzed is a késztetést, UGYE? Katt: www.futanet.hu, regisztrálj, rajt és futás!

30. Wizz Air Budapest Félmaraton

  • Helyszín és időpont: 2015. szeptember 13. , vasárnap, Budapest
  • Rajt/Cél: Budapest, Városliget, Olof Pálme sétány (a Palme Ház előtt)
  • Rajt időpontja: - Félmaraton (21.1 km): 9:00 (a tervezett tempónak megfelelő zónából) - Metropol Ligetkör (3.4 km): 12:30
  • Pálya: Budapest legszebb pontjait érinti majd, ITT meg is nézheted.
  • Távok: 21.1 km, de ha soknak tartod, párosban vagy trióban is nekivághatsz.
  • Korcsoportok:  Az egyéni versenyben csak 2003. szeptember 14. előtt születettek indulhatnak (12 évesek vagy idősebbek).
  • Díjazás: Az egyéni versenyben 1-3. helyezett férfit és nőt díjazzák, viszont mindenki kap érmet, és a félmaratoni távon indulók egyedi emblémázott pólóval is gazdagodnak.
  • Minden információ és nevezés itt: www.futanet.hu

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Dobó Kata születésnapján Carolina a nap csaja

Olyan éghajlati állapot felé haladunk, amelyhez hasonlót a Föld évmilliók óta nem tapasztalt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés