Még ki kell termelni, de a 3000 milliárd dolláros értéke miatt biztosan szívesen megteszik majd.

A kelet-kínai Santung tartomány ásványkincsekkel foglalkozó hatósága arról számolt be, hogy hatalmas aranylelőhelyet fedeztek fel, mintegy 50 tonnás tartalékkal. Piaci értéke háromezer milliárd dollár körül van.

„A kutatók több mint kétszázötven fúrást végeztek el, egészen 1400 méteres mélységig jutottak, amikor megtalálták a lelőhelyet”

– közölte Csou Ming-ling, a tartományi Földtani és Ásványi Erőforrások Hivatalának illetékese a helyi médiának.

Santung tartomány közismerten gazdag aranyforrásokban, az elmúlt négy évtizedben Kínán belül a legtöbb aranyat itt termelték ki. Kormányzati becslések szerint a lelőhely kétezer tonna aranyérce legalább húsz évig ad munkát.

Kína becsült aranytermelése 2022-ben 330 tonna volt, amivel világelső Ausztrália, Oroszország és Kanada előtt. A csúcsot Kínában 2016-ban érték el, amikor összesen 453,5 tonnát termeltek ki, azóta visszaesés tapasztalható.

Itt egy remek videó arról, mi az arany igazi ára:

Így használják ki az aranyat bányászó afrikai országokat

2020-ban Mali több milliárd dollár értékű aranyat termelt ki, de az ország csak 850 millió dollárt kapott érte. A helyzet nem példátlan.

(Forrás: MTI. A nyitókép illusztráció.)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szabadultunk, de visszakívánkozunk

Nagy haj, szomorú szemek

Elena meghozná a kedvünk az élethez, ha nem lenne

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés