Igen.
Anno amikor ismerősök (rendszerint középkorúak) érkeztek haza Olaszországból, nem győzték fikázni a helyi pizzákat, és gyerekként megígértették velem, hogy ha valaha is oda utazok, nem eszem pizzát, mert valami förtelem az a semmi tészta, az a minimális feltét, mintha spórolnának mindennel, ízetlen trágya, tartsák meg az olaszok maguknak. Aztán persze eljutottam Olaszországba, megkóstoltam a pizzát, és elcsesztem egy életre, mert onnantól már nem volt jó semmi más. Főleg a jó nápolyi pizza, vékony, ropogós tésztával, csodás ízű paradicsomszósszal… úgy voltam vele, hogy oké, diétázhatok, de inkább jöjjön a nápolyi pizza, legfeljebb majd boldogan, de kövéren halok meg. Persze nem kell sokat enni belőle, és máris jobb a helyzet. Csak nehéz.
Főleg azért, mert azóta már semmi más nem teszi meg, folyton csak az olasz élményt keresem Budapesten, és bár szerencsére most már néhány helyen bele lehet futni remek pizzákba, a nápolyi pizza már egy jóval nehezebb ügy. Ennek ugyanis szigorú szabályozásai vannak, nem lehet például nagyobb 35 centinél, a közepén maximum 0,25 cm lehet a vastagsága, és össz-vissz egy-másfél perc alatt sülnek meg 430-480 fokra felfűtött kemencében. Aztán még ott a jó öreg San Marzano paradicsom, a bivalymozzarella Campaniából, a 00-s liszt egy kis olasz üzemből, szóval mondjuk úgy, hogy nem ez az a pizza, amit otthon csak úgy összeütsz egy unalmas délután, mert megmaradt némi paradicsom, találtál egy kis élesztőt, meg még BL55-lisztből is akad vagy 30 deka.
A nápolyi pizza a világörökség része, ezért is nagy szó, hogy a Donna Mamma megkapta itthon másodikként az AVPN minősítést, azaz náluk bizony csak a hivatalos nápolyi minőséget eheted, és ha azt hiszed, hogy boldog-boldogtalan után dobálják ezt a minősítést, akkor rossz helyen jársz, mert ezen a Földnek nevezett sárgolyón összesen 850 ilyen pizzéria működik (Európában 300).
A Donna Mamma még egy éve sem nyitott ki, de már hivatalosan a legjobbak között van. Valamit tudhatnak a Bamba Marhások, mert ez is az ő művük, Jancsa Janiék nem csak burgerben, de pizzában is a legjobbak között vannak, és ezek nem csak nagy, de üres szavak, tényleg perfekt módon értik a bizniszt, és mindig odafigyelnek a magas minőségre. Épp ezért is tanultak Giulio Abussitól pizzát sütni, aki egy igazi nápolyipizza-szakértő, mondjuk úgy, hogy megtanított nekik mindent.
És itt jön képbe az, hogy miért meséltem el az elején a történetet a pizzáról, amit nem szabad megkóstolnom. Azért, mert isten bizony nem ettem még itthon ennyire autentikus nápolyi pizzát még a magukat nápolyi pizzériaként hirdető helyeken sem. Konkrétan felhördültem az első harapás után, úgy éreztem, hogy hazaértem. Pont ezt keresem minden pizzában, amióta megkóstoltam az elsőt odakint, a Donna Mamma pedig abszolút tökéltesen hozza a finom, ropogós, de vékony tésztát, érzed rajta a paradicsom édes ízét, a sajt tökéletességét, és nem, ezek a pizzák sincsenek túlagyalva, magyarul ha az az álmod, hogy 5 centis pizzatésztán 8 féle feltétet tolsz az arcodba, akkor továbbra is válassz valami igazán kommerszet.
A Donna Mamma nem csak távol áll a kommersztől, de konkrétan tökéletes. Ez az a fajta pizza, amiről még a hús sem feltétlenül hiányzik, elviszi a balhét a hátán a paradicsomszósz és a sajt. Jó, hát az sem baj, ha kerül rá egy kis prosciutto crudo vagy némi spianata szalámi, de ugyanennyire tud jó lenni egy négysajtos pizza gorgonzolával, szigorúan hús nélkül. És ez a nápolyi pizza szépsége: a feltét is fontos, de a legfontosabb része a szósz és a tészta, ha azok rendben vannak, ha megfelelő a vastagsága, a ropogóssága, a paradicsom zamata, akkor már lehet rajta akármi, úgyis jó lesz minden.
Lehetetlen csalódni a Donna Mammában, ha a nápolyi pizza a mindened, én pedig mostantól megnyugodtam, hogy bármikor kapok olyan pizzát (akár házhozszállítással is), ami visszahozza számomra azt, amikor az első olasz pizzám után megfordult velem a világ, és elkezdtem furcsán nézni azokra, akik le akartak beszélni erről az élményről. A nápolyi pizza nem véletlenül a világörökség része. És megenni a világörökség részét Budapesten egyenlő a boldogsággal.