A Converse azt mondta, menjünk le Opatijába, a horvát tengerpartra, mert egyrészt ott jó lesz nekünk, másrészt pedig ha már ott vagyunk, meg is mutatják a 2017-es felhozatalt, és töltenek némi bort a poharunkba.
Ez nem az a meghívás, ami alól az ember udvariasan kimenti magát az asszonyra, vagy az elromlott mosógépre hivatkozva, szóval úgy alakult, hogy engem Opatijában nyalt képen a zord február végi nyálas köd.
Odaérkezvén, ahogy bámultam kifelé az ablakon, megláttam néhány húszemeletes panelházat a tengertől nagyjából ötszáz méterre. Arra gondoltam, hogy valami eszméletlen királyság lehet egy panellakás tulajdonosaként minden nap a békésen ringatózó tenger látványára ébredni. Így fog kezet a szocreál a magasélettel... és hoppá, a tengerparti panellakás képében meg is találtam a 2017-es Chuck Taylor-kollekcióra legjobban rímelő hasonlatot, ami remélhetőleg csak nekem jutott eszembe a magyar küldöttség tagjai közül.
De ennyire talán ne szaladjunk előre!
Azon gondolkoztam ugyanis, hogy ha keményvonalas sneakermagazin lennénk, mégis mi a jó fenét tudnék írni a Converse által bemutatott csukákról. Egy száztíz éves márkáról beszélünk, melynek legkedveltebb cipője, a Chuck Taylor All Star, épp azért lett baromi sikeres, mert úgy néz ki, ahogy. A sziluettjét egy magára valamit is adó cipőbolond bármilyen körülmények között felismeri, ha pedig felismerte, Chuck még akkor is képes mosolyt csalni az arcára, amikor a legújabb Yeezy-ért áll sorba, és a gondosan előkészített kilencvenezer forintot gyűrkölészi a zsebében.
A Chuck Taylor ugyanis észrevétlenül a mindennapjaink részévé vált. Számomra ez az ultimate fesztiválcsuka, mert állati jól néz ki, nagyon kényelmes, és a tudomány mai állása szerint gyakorlatilag elnyűhetetlen. Az én Chuck Taylor II-met legalábbis tavaly szerteszét abúzáltam legalább tíz tömegrendezvényen, és nem hogy tönkrement volna, de halálkomolyan, egyre jobban néz ki.
Pont, mint Sean Connery!
Szóval a Converse cipői nálam valahogy beírták magukat az őselemek közé. Chuck inkább állandó hivatkozási alap, mint bizonytalan változó, épp ezért elég nagy szószban vagyok, amikor arról kellene beszámolnom, miben különbözik a 2017-es vonulat a 2016-ostól. (Az egyetlen markáns különbség a címben is szereplő éneklő ember, aki a sajtótájékoztató elején lenyomott egy egész komoly áriát, és aki tavaly még nem volt sehol.)
Mindjárt mutatom a képeket, de előtte még szólok, hogy ha fel tudsz fedezni az idei kollekció darabjain valami eget rengető, a világot a négy sarkából kiforgató újdonságot, akkor csak annyi a dolgod, hogy pattintasz egy mailt, és esküszöm, holnaptól sneakerügyi főreferensként fogsz dolgozni a Playernél – mindezt az én kontómra. (Apró betűs rész: azt azért én zsűrizem, mi számít eget rengetőnek.)
A lényeg, hogy a társaságban lévő "Sneakerbox" Geri is bőszen vizsgálgatta a bemutatott elemeket...
...és ő is azt tudta mondani, hogy ez bizony pontosan az a cipő, amit szeretünk, és pontosan olyan, amilyennek szeretjük.
A Converse tavaly nyúlt igazán hozzá a Chuckhoz, amikor mögé biggyesztett egy római kettest, és ezzel ugrott egy verziót felfelé. Az a termékskála is megvan, köszöni szépen, de 2017 inkább arról szól, hogy a cég a legkedveltebb sorozatát szépen kézen fogja, és visszasétál vele az alapokhoz.
Mégpedig azokba az időkbe, amikor leginkább szilaj deszkások és kosarasok lábán villogott a csillagos tornacipő, a többiek pedig csak vágyakozón nézték ezeket a tagokat, hogy de jó volna ilyen vagánynak lenni, és a gördeszkáról a második méter után nem arccal beleszállni a betonba.
Ha nagyon finnyás a talpad, akkor sem kell megijedned, ugyanis az új modellek mindegyikében ott figyel a Lunarlon talpbetét, az új kollekció pedig annyiféle színben kapható (a nyárig folyamatosan érkező újabb verziókkal együtt), hogy ha nagyon el vagy engedve, több héten keresztül minden egyes nap más színbe öltöztetheted a lábaidat.
Akár azt is mondhatnám, hogy oszoljunk emberek, nincs itt semmi látnivaló, épp csak a szokásos műsor zajlik Converse-ék háza táján, de persze pont az a szitu, hogy ez az a műsor, melyet immár évtizedek óta ugyanazzal a töretlen lelkesedéssel figyelnek a sneakerheadek és a divat világára könnyen rezonálók. Vagyis – na most figyelj! – Chuck Taylor idei megjelenése egy panelház a tengerparton. Valami, amit meglátva egyszerre érezhetsz nosztalgiát, kötődést a múlthoz, kényelmes hétköznapiságot, ugyanakkor kirobbanó szertelenséget, exkluzivitást és szabadságot.
És ezzel a költői képpel olyan szép keretbe foglaltam a beszámolót, hogy most elmorzsolok egy könnycseppet, és magadra hagylak, hogy nyugodtan át tudd gondolni, hol van a hozzád legközelebbi olyan üzlet, ahol személyesen is meg tudod nézni a '17-es felhozatalt.