Gyakran önértékelési probléma és szorongás rejlik a háttérben.

Munkamániások azok, akik éjjel-nappal pörögve, mániákusan, gyakran már-már kényszeresen dolgoznak. Kitartóak, lelkiismeretesek, önfeláldozóak, számukra nem létezik kikapcsolt telefon vagy vakáció. Mivel nehezükre esik nemet mondani egy-egy feladatra, kollégáik tisztelik és maximalistának gondolják őket.

A dolgozó magyarok 7-8 százalékát, főként a 25–54 éveseket érinti a munkamánia, a nőknél ötször akkora az esély ezen szenvedély kialakulására, mint a férfiak esetében.

Az iskolai végzettségnek ugyanakkor nincs önálló hatása a kockázatokra nézve.

„A munkamániás úgy érzi, mintha az adrenalin rabja lenne, holott a drogja valójában az elismerés. A rengeteg munkáért dicséretet, fizetésemelést, előléptetést és díjakat kap. Fokozatosan rászokik a sikerre, nem tud létezni nélküle.

A baj csak az, hogy hosszú távon nem lehet bírni ezt a megterhelést, a kezdeti sikerek és jutalmak után így egyre hangsúlyosabbá válnak a munkamánia ártalmas következményei”

– beszélt a jelenségről dr. Kun Bernadette pszichológus, habilitált egyetemi docens, aki a Mindennapi Pszichológia Magazin-ban írt tanulmányt a modern világban egyre többeket érintő jelenségről.

Gyakran boldogtalanok ők is és a hozzátartozók is

„Lehet, hogy a munkamániás kívülről boldognak és sikeresnek tűnik, de ez általában nincs így. Akkor már biztosan nem, amikor a munkafüggőség eluralkodik az életén. Mintha azért is hajszolná magát ennyire a teljesítménybe, hogy önmagának is bizonyítsa: értékes és szerethető ember” – mondta a pszichológus. A munkamániások gyakran boldogtalanok, főleg a társas kapcsolatokban, szenvedélyük ugyanis gyakran vezet családon belüli vitákhoz, konfliktusokhoz. „A hozzátartozók mellőzve érzik magukat, és egyre inkább azt élik meg, hogy nem számíthatnak a másikra.”

A munka élvezete valójában a munkamániások csak egy kisebb részére jellemző. Sokszor a szorongásaikat, bűntudatukat akarják leplezni a túlzott munkavállalással. „A tapasztalatok azt mutatják, hogy a tipikus munkamániást belső kényszerek taszítják ebbe a mókuskerékbe.

A kezdetben még ígéretes munkamániás dolgozó, aki keményen terhelhető, ugrásra készen áll, és minden feladatot elvállal, idővel egyre jobban elhasználódik.”

Dr. Kun Bernadette szerint az érintetteknél a kialvatlanság, a fáradtság állandóvá válik, ennek pedig a testi egészségben és a teljesítményben is lenyomata van. Ez az út egyenesen vezethet a kiégésig, vagy a kilépésig.

Egyénileg is sokat lehet tenni

„A munkafüggőség kezelésének első és legfontosabb lépése a probléma fel- és beismerése. Ha ez megtörténik, mindenképpen érdemes pszichológushoz fordulni, és egyéni vagy csoportos módszerek segítségével, a probléma gyökereinek feltárásával, kognitív viselkedésterápiás eszközökkel vagy akár meditációalapú terápiákkal az egészséges munkavégzés útjára lehet lépni.” Dr. Kun Bernadette szerint a túlzott munkavégzés előnyeinek és hátrányainak számbavételével vagy tudatos életmódbeli változásokkal (pl. több képernyőmentes idő, ebédszünet) is nagyon sokat lehet fejlődni az egészségesebb munkavégzés irányába.

(Forrás: dr. Kun Bernadette)

Ez is érdekelhet:

Öt módszer, amivel elkerülheted, hogy kiégjenek a dolgozóid

Biztosan ismerős: az alkalmazott, aki beér 8:02-re és lelép 16:48-kor és egész nap két szót szól: Sziasztok, és: Sziasztok. A kiégés százszor rosszabb, mint az utálat; a gyűlölködésben legalább van erő és érzelem, a kiégés viszont az a lassú zombihalál, amikor az alkalmazottnak teljesen mindegy, mi van, csak csinálja a munkáját. Hogy elkerüld a demotiváltságot, vedd fontolóra ezt az öt módszert.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A legek földrajzkvízével hogy boldogulsz? Teszteld!

Bemutatjuk a kedvenc vietnámi színésznőd

Nem lehet akkora a karácsony előtti rohanás, hogy ne szakítsunk időt Oliviára

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés