A szórakozott professzor, mint embertípus valószínűleg mindenkinek megvan. Ez a sztereotípia egészen az ókori Görögországig nyúlik vissza, ám sokak szerint maga Albert Einstein is ennek a fajtának volt kiváló példája. Lehet, hogy te magad is az vagy?

A kiemelkedő intelligencia és a feledékenység különös kombinációja már régóta foglalkoztatta a kutatókat. Sokáig úgy vélték, hogy a rossz memória hátterében az agy információtárolási és visszakeresési mechanizmusának kudarca húzódik.

Most azonban egy friss tanulmányban azt boncolgatják, hogy valójában

a felejtés kulcsfontosságú szerepet játszik a tanulásban.

Elsőre ez az állítás furcsán hangzik, ám lehet benne valami. A memóriánknak ugyanis nem az az elsődleges feladata, hogy mindenféle tényeket és információt elraktározzon, hanem az, hogy segítsen nekünk jó és intelligens döntéseket hozni azáltal, hogy csupán az értékes és hasznos információkat őrzi meg.

Ebből kiindulva tehát az "agyunk nem feltétlenül működik rosszul", amikor elfelejt valamit, hiszen könnyen lehet, hogy éppen ez kell ahhoz, hogy valami jóval fontosabbra tudjunk fókuszálni, hogy a fejünkben összeálljon a kép, ami segít megérteni valami jelentősebbet.

Fontos, hogy az agyunk elfelejthesse a lényegtelen információkat és helyettük arra összpontosíthasson, ami aztán a későbbiekben segíthet nekünk jó döntéseket hozni a való életben

- állítja a tanulmány egyik szerzője, Blake Richards professzor.

És hogy mégis milyen információt fog törölni az agyunk? Ez elsősorban a szituációtól függ, illetve attól, hogy mennyire konzisztens a környezet, mennyire valószínű, hogy az adott dolgok visszatérnek még az életed során. Például egy áruházi kasszás, aki folyamatosan új emberekkel találkozik, valószínűleg csak rövid ideig emlékszik rájuk, míg a sarki boltocska tulaja hamar elkezdi megjegyezni a visszatérő vendégeket.

Ha úgy próbálsz elnavigálni az életben, hogy közben az agyad folyamatosan (egymásnak sokszor ellentmondó) emlékeket és infókat hoz fel, úgy sokkal nehezebben tudnál jó és megalapozott döntéseket hozni

- foglalta össze a kutatás lényegét a professzor.

A felejtés tehát valóban fontos szerepet játszik a tanulásban, és segít minket abban, hogy helyes döntéseket hozzunk, illetve az igazán lényeges dolgokra összpontosíthassunk. Elvégre senkitől sem várható el, hogy megjegyezzen minden apróságot, miközben az a zseniális agya éppen maximumon pörög, hogy megoldja a létezés nagy kérdéseit.

Ne haragudj drágám, csak azért felejtettem el az évfordulónkat, mert túl okos vagyok

- mondhatnád legközelebb egy szorult szituációban, de mi inkább azt tanácsoljuk, hogy ne tedd ezt. Az ilyesféle dátumoknak valamiképpen érdemes helyet szorítani az emlékeink között.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés