Nyáron otthonunk észszerű hűtése, télen pedig annak fűtése tesz minket próbára. A technológiai fejlődés, a klímaváltozás és a fosszilis energiahordozók szépen elvezettek minket már ahhoz, hogy költséghatékonyan és energiatakarékosan oldjunk meg lehetőleg mindent, amit csak meg lehet; a mostani tél előtt ez még nagyobb fókuszt kapott.

Egyrészt ugye nagyon sok pénzt tudunk megspórolni azzal, ha az otthonunkat megfelelően leszigeteljük, de remek megoldás a problémák kiküszöbölésére a fűtés korszerűsítése, ezen belül pedig az energia- és költséghatékony padlófűtés lehelyeztetése.

Nagyon sok pénzt tudunk megspórolni azzal, ha az otthonunkat megfelelően leszigeteljük

A jó szigetelés komfortot nyújt, pénztárcát kímél és energiát spórol földanyának is.

És ha ezekkel megvolnánk, vagy épp másra helyeznénk a hangsúlyt, akkor érdemes szétnéznünk az otthonunkban megbúvó régi fűtőtestek között.

Mill okosfűtőtest

A Mill fűtőtest elektromos, beépített termosztáttal és 1,3 méteres kábellel rendelkező okosfűtőpanel, amelyet legfeljebb 11–15 négyzetméteres helyiségekben használhatunk.

A letisztult, elegáns dizájnban a skandináv egyszerűség remekül ötvöződik a praktikummal.

Az ingyenesen letölthető Mill Norway (Android/IOS) alkalmazáson keresztül egyszerűen vezérelhető okoseszközökről; az applikáción keresztül beprogramozható a hőmérsékletet, alkalmazkodva a napi rutinhoz, ami biztosítja a mindennapi kényelmet, miközben óvja a környezetet és a háztartást a felesleges kiadásoktól és áramfelhasználástól.

Az alkalmazás használatával több ház és tetszőleges számú fűtőtest vezérelhető távolról. Ennek eredményeként mindig egy meghitt, kellemesen meleg otthon várhat minket.

A fűtőpanelt PID-szabályozású fűtési technológiával látták el. A kívánt hőmérséklet elérésekor a fűtőberendezés a teljesítményszint csökkentésével fenntartja a kívánt hőmérsékletet, ami stabilabb fűtést eredményez, kisebb hőmérséklet-ingadozással.

Az előfűtés funkció segítségével a fűtőpanel úgy fűti a helyiséget, hogy az előre megjelölt időpontban elérhessük a kívánt hőmérsékletet.

A fűtőberendezés idővel megtanulja, hogy a helyiség hőmérséklete milyen ütemben és irányban változik, ha a fűtés bekapcsolt. Így a készülék tudja, hogy mikor kell elkezdeni a fűtést ahhoz, hogy az alkalmazásban beállított időpontban elérje a kívánt hőmérsékletet.

Az intelligens fűtőpanel gyermekbiztonsági zárral felszerelt a biztonságos használat érdekében, emellett rendelkezik kereskedelmi zárral, így megkönnyítve a bérbeadók vagy szállásadók helyzetét.

A nyitott ablak funkció pedig automatikusan kikapcsolja a fűtést, ha érzékeli, hogy az ablakot kinyitották.

IPX4 védettségének köszönhetően a fürdőszobákban is használhatjuk. A Mill fűtőtestek többéle teljesítményben is elérhetők (600W – 1500W), acél és üveg kivitelben is.

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a BAUHAUS.

Ez is érdekelhet:

A fürdőszobánkat is érdemes újragondolnunk a fenntartható fejlődés jegyében

Az ugyanis férfiszemmel sem mindegy, hogy vécéöblítéskor mennyi vizet használunk el, vagy milyen hamar romlik az öblítőszelep.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában