Csütörtökön felrobbantak a devizaárak: a svájci jegybank döntése nyomán a frank 378-ig ugrott, és egy euróért is 327 forintot kellett fizetni, ami szintén az eddigi legmagasabb összeg.

Azóta valamelyest beálltak az árak, csak épp nagyon magas szinten: kora délután az euró árfolyama 321, a franké 313 forint volt. A hihetetlen változás oka (csütörtök reggel még 265 forint volt egy svájci frank, ami amúgy nagyon magasnak számít), hogy a svájci jegybank váratlanul eltörölte a 2011-ben bevezetett árfolyamküszöböt (a frank árát az euróhoz kötötték, egy euró 1,2 frankot ért), ami azt szolgálta, hogy ne legyen túl erős a frank. Hiába jelentettek be egyúttal kamatvágást is, az nem kompenzált eléggé, ezért érte el, illetve a piaci sokk idején magasan túlugrotta a frank az euró árfolyamát.

Piaci elemzők szerint a frank árfolyama nagyjából az euró szintjén, vagy egy kicsit fölötte áll majd meg, ami Magyarországon azokat a frankhiteleseket érinti nagyon rosszul, akikre nem vonatkozik az árfolyamgát (autóhitelesek, személyi kölcsönösök). Nekik jelentősen nőnek a költségeik.

(Fotó: Kovács Tamás/MTI, grafikon: Bloomberg)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Sokáig tartanánk Melanának az esernyőt

Minden fontos éghajlati mutató romlott az elmúlt 5 évben

15 milliárd forintnyi kártérítést kell fizetnie a Boeingnek egy áldozat családjának, aki a 737 Max hibája miatt halt meg

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.