A válasz lehetetlen, a kutatás viszont érdekes.

A kutya- és macskatartók számára bizonyára ismerős a kérdés: melyik az okosabb a két faj közül? Erre már csak azért is lehetetlen válaszolni, mert nehéz őket megfelelően összehasonlítani. Számos összehasonlító kutatás foglalkozott már több-kevesebb sikerrel azzal, hogy miben hasonlítanak, illetve miben különböznek a kutyák és a macskák. Máig nem eldöntött kérdés, hogy vajon egyformán megértik-e az emberi kommunikatív jelzéseket. Az ELKH-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport és az ELTE Etológia Tanszék kutatói a Scientific Reports-ban megjelent legutóbbi tanulmányukban azt vizsgálták, hogy a két faj egyedei mennyire ügyesen követik az emberi mutatást. Fontos szempont volt, hogy az állatokat teljesen azonos körülmények között teszteljék, biztosítva az eredmények összehasonlíthatóságát.

„Első körben a macskákat és a kutyákat is laborban teszteltük, bár ez a macskák esetében elég nagy kihívás volt – mondta Salamon Attila, a cikk első szerzője. – Összesen hatvankettő, lakásban tartott, macska érkezett a tanszékre a gazdájával, de végül csak harmincnégyet tudtunk bevenni a tesztbe. A többiek túlságosan aggódtak, vagy nem voltak elég motiváltak, pedig a kedvenc ételüket kapták jutalomként. Ezzel szemben a kutyák közül egyetlen alanyt sem vesztettünk.”

„A feladat látszólag nagyon egyszerű volt: két edényt tettünk le a földre, amelyek közül az egyikbe jutalomfalatot rejtettünk. A kísérletvezető mindig arra az edényre mutatott, amelyikben a jutalom volt, majd megnéztük, vajon melyiket választják az alanyaink. Összességében a kutyák bizonyultak ügyesebbnek: lényegesen többször találtak rá a jutalomra, mint a macskák – mondta Csepregi Melitta társszerző.

– Azt is megfigyeltük, hogy a macskák az idő előrehaladtával egyre kevésbé voltak hajlandóak választani, míg a kutyák végig lelkesen végezték a feladatot.”

Mivel a macskáknak láthatóan hátrányt jelentett az ismeretlen környezet, a kutatók később az otthonukban is letesztelték őket. A laborban megfigyelt csökkenő választási hajlandóság itt már nem volt jellemző, de így sem voltak olyan sikeresek, mint a kutyák.

„A két faj közti eltéréseket több tényező is magyarázhatja. Lehet, hogy a macskák kevésbé figyeltek oda, nem motiválta őket eléggé a jutalomfalat, vagy zavarta őket az idegen hely, illetve a gyakori fizikai kontaktus a gazdával a teszt alatt – mondta Gácsi Márta, a kutatás vezetője. – Gondoljunk csak bele: a macskákkal szemben a kutyák őse társas, falkában élő faj volt, és az ember csak a kutyát szelektálta együttműködésre a háziasítás során. Ráadásul hiába házikedvenc mindkettő, nem teljesen egyformán tartjuk őket. Mindent összevetve nem csoda, ha a macskák számára kevésbé fontos, hogy figyelembe vegyék az emberek jelzéseit” – tette hozzá.

(Forrás: Eötvös Loránd Tudományegyetem. A kép illusztráció.)

Ez is érdekelhet:

A kutyák agyán is látszik, hogy milyen ételt szeretnek

Ez derült ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszék és a francia Symrise Pet Food cég közös kutatásából.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Örülünk, hogy ez a lány fürdőruhamárkát alapított

Átalakul a hulladékrendszer: hova dobjuk mostantól a leggyakoribb szeméttípusokat?

További cikkeink a témában