Az Európai Bizottság megbízása alapján az Eurobarométer 1973 óta végez kutatásokat különböző témákban, de még soha nem publikáltak olyasmit, ami ennyire kínos lett volna Magyarországra nézve.

A szervezet a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja alkalmából közzétette legutóbbi, Gender-based violence (Nemi alapú erőszak) című kutatásának eredményét, melyről itt találhatsz egy igen szemléletes összesítőt, ha értesz angolul, németül vagy franciául és tényleg érdekel a téma.

A kutatás természetesen reprezentatív, elvégre nem valamelyik büdöstexas-alsón lévő amcsi egyetem első évfolyamának TDK-dolgozatáról beszélünk, és az eredményhez a sokat emlegetett brittudósoknak sincsen köze. Az összefoglalóban olvasható számszerűségek tekintetében vitának tehát nincs helye, maximum az eredmények értelmezése miatt lehet hajba kapni.

Nem igazán akarunk százalékokkal és módszertannal fárasztani, mert ha belekezdenénk, még azelőtt elkattintanál, hogy az arcodba tolnánk a lényeget. Ha mégis az olvasók azon táborába tartozol, akit a részletek is érdekelnek, akkor fáradj ide, ahol tájékoztatást kaphatsz a kérdésekről és a válaszokról, méghozzá országokra lebontva, természetesen az adott ország nyelvén, azaz - már bocs, amiért a szádba rágjuk - Magyarország vonatkozásában magyarul.

Ha átnyálazod az összesítőt, sokáig nem igazán lehet okod panaszra. Az a helyzet, hogy a családon belüli és a nemi alapú erőszakkal kapcsolatban a magyar ember gondolkodása szépen belesimul az európai átlagba. Ki lehet jelenteni, hogy általában nem becsüljük alá sem a téma fontosságát, sem a helyzet súlyosságát, tehát a tájékozottságunkkal és a hozzáállásunkkal általában nincs baj.

Aztán hirtelen belebotlasz a következő grafikonba, és - ha hozzánk hasonlóan gondolkodsz - azonnal felmegy benned a pumpa.

Ezen a térképen ugyanis azt láthatod, mely országok lakosai gondolják úgy, hogy a szexuális együttléthez bizonyos körülmények esetén nem szükséges a partner beleegyezése. Hogy milyen körülményekről van szó? Mutatjuk.

Különösen félelmetes, hogy nálunk még mindig az uniós átlagon felül tartja magát az az ostoba vélekedés, mely szerint nem szükséges a másik szexuális aktusba történő beleegyezése, ha éppen provokatív vagy szexi ruhát visel, de a helyzet akkor a legelkeserítőbb, ha megint rápillantasz a fenti térképre.

Ez ugyanis azt jelenti, hogy a válaszadók 47%-a szerint igenis létezhet kifogás a beleegyezés nélküli szexre, amivel simán dobogósak lettünk az egész Unióban és csak a románok tudtak megelőzni minket, igaz, ők egy még iszonyatosabb 55 százalékkal.

Lassan írjuk le, hogy mindenki megértse:

A szex csak és kizárólag a felek kölcsönös és nyilvánvaló akarategyezésén alapulhat. Ha ez hiányzik, akkor gáz van, és valaki nagyon, de nagyon leszerepelt, minimum erkölcsi, de inkább büntetőjogi értelemben.

Tudjuk, hogy tudod, és azt is tudjuk, hogy te legalább annyira meglepődtél ezen az eredményen, mint mi.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nem Oliviával megyünk fotószakkörre, mert csak őt fotóznánk

Az elhagyatott skóciai fürdő, ami beindítja a fantáziánkat

Hogyan győzd le a félelmed, hogy vezetővé válhass?

További cikkeink a témában
Így dobnak meg negyedmisivel a Suzukinál, ha új autót vennél
Hirdetés