Az ókori Róma feslett erkölcsei a legkomolyabb mai pornófilmeket idézik, nem csoda, hogy nem beszéltek róla nekünk történelem órán.
A bárca
A prostituáltak olyan tömegben lepték el az ókori Rómát, hogy se szeri, se száma a szajhák „kasztjainak”, ember és történész legyen a talpán, aki pontosan fel tudja vázolni a prosti-hierarchiát. Amit biztosan tudni, az az, hogy Rómában vették először nyilvántartásba az örömlányokat, s bár még így is esélytelen volt átlátni az erkölcstelen hölgyek tengerén, a bárca meglepően modern eszköze volt a városvezetésntek. A nyilvántartásba vett prostituáltaknak esküt kellett tenniük, hogy soha többé nem akarnak a tisztességes nők táborába visszajutni, egyszer és mindenkorra romlottak maradnak. Ezt olyannyira komolyan vették, hogy csak ritkán fordulhatott elő, hogy egy-egy örömlány megszökött a bordélyházakból, és egy szerelmes férfi oldalán, valahol távol addigi működési helyétől, megváltoztatott névvel és külsővel új életet kezdjen. Ezek a nők később közmondásosan jó anyák és feleségek lettek – az örömlányok bordélyban született gyermekeit azonban semelyik isten se irgalmazta: szörnyű lenézés, megvetés és rabszolgamunka jutott osztályrészükül, ez utóbbi pedig nem ritkán szexrabszolgaságot takart egy-egy befolyásosabb polgár tulajdonlása alatt. Nemüktől függetlenül.
A szökés, ókori kiadás
Nem csoda, hogy aki egyszer megszabadult a bordélyok borzalmától, az többé nem vágyott vissza: a mai amszterdami piroslámpás negyedek ősei ugyanis csak felépítésükben hasonlítottak a modern szextanyákra. A prostituáltak saját fülkéjük ajtajában kínálták magukat meztelenül, esetleg egy-egy áttetsző stólával letakarva, mellettük egy táblán a szolgáltatás ára állt. A férfiak jöttek-mentek a az ablaktalan fülkékben, amelyekben sűrű füst gomolygott az olajlámpák miatt, az izzadtság és egyéb testnedvek szagai pedig egy idő után undorító mértékben halmozódtak fel a kuncsaftok sora után. Nem csoda, ha az ókori Rómában burjánzott a vérbaj, számos más nemibetegséggel együtt.
Prosti itt, prosti ott
A meretrixek külhonból Rómába települt örömlányok voltak. A delicaták a gazdag férfiak mulattatói voltak, jó pénzért kínáltak élvezeteket az arra érdemeseknek – gyakran be is házasodtak egy-egy gazdag családba: Vespasianus császár felesége például delicata volt. Az alicariák, azaz molnárlányok az Ízisz-templomok mellett áldozati kalácsokat árultak – meg persze saját testüket is, némi felárért. A juvencák (szörnyű leírni, de tehénkét jelent) megtermett prostituáltak voltak, a lupák pedig szabadon kószáló, „vadászó” szajhák. A prostituáltak legalja a blita volt, aki erdőn-mezőn kódorogva kínálgatta magát, a fotaria pedig a falvakban. Nem volt ritka, hogy a tisztes családanyákéjjelente szajhává változtak, hogy egy kis plusz bevételre és kalandra tegyenek szert a lupanárokban, azaz bordélyházakban.
Kéjbarlangok
A prostituáltak működtek tehát a bordélyokban, a város egyéb részein, a falvakban, a természet lágy ölén – de még a cirkuszban is kiélhette bárki szexuális fantáziáit, miközben a gladiátorok oroszlánokkal viaskodtak. Az Ízisz istennőnek emelt templomok nagyjából ugynaazt a célt szolgálták, mint egyéb kultúrákban a Vénusz-templomok, ám Ozirisz római „megfelelője” Bacchus volt, a bor istene, akinek tiszteletére őrült bacchanáliákat rendeztek. A fuvolás- és táncoslányok természetesen itt is megjelentek, de valószínűleg ők voltak a legvisszafogottabbak ezeken a nyílt orgiákba torkolló ünnepélyeken.
Orgia a fürdőben
Szintén szexközpontnak számítottak a fürdők, ahol ugyan külön fürödtek a férfiak és a nők (sőt, néhol még kor szerint is külön medencébe vezényelték a fürdővendégeket), a vízből kiszálló hímekre azonnal lecsaptak a meretrixek. A hivatalos záróra után a tehetősebben kibérelték a fürdőt, és olyan orgiákat rendeztek, hogy Fellini Satyriconja (lásd a fenti képen)ahhoz képest romantikus-púderszínű lányregény.