A túlbetonozás veszélyeire figyelmeztetnek hazai kutatók.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

Magyarországon naponta 11–13 futballpályányi, azaz 4,5–10 hektárnyi területet vonnak ki a természetes körforgásból beépítés vagy burkolás miatt, míg 1990 óta mintegy 1,4 millió hektárral, közel 22 százalékkal csökkent az ország mezőgazdasági területe – hívták fel a figyelmet a Klímatudomány 10 Üzenete az Élhető Jövőért Nyilatkozatot kiadó kutatók felhívásukban.

Közleményük szerint a folyamat nem fenntartható, környezeti, gazdasági és társadalmi kockázatokat hordoz, és közvetlenül veszélyezteti az ország élelmezésbiztonságát, valamint vízmegtartó képességét.

A Green Policy Center zöldpolitikai műhely által közzétett adatok szerint a rendszerváltáskor még mintegy 6,4 millió hektáros hazai mezőgazdasági terület 2024-re körülbelül 5 millió hektárra zsugorodott. Csak a tavalyi évben több mint 16 ezer hektár termőföld került ki a művelésből. Jordán Ferenc rendszerökológus a közleményben kiemelte: a talaj nem megújuló erőforrás, a lebetonozott területek akár évtizedekre elvesznek a természet és a mezőgazdaság számára. A beépítések ráadásul gyakran a legjobb minőségű termőtalajokat érintik.

„Ha mindent lebetonozunk, a városaink élhetetlenné válnak. A csapadék nem tud beszivárogni a földbe, a növények pedig nem tudják hűteni a környezetüket. Egy hőségtől lüktető, száraz kőrengeteg nem otthon, hanem egy holt pusztaság”

- idézi a közlemény Köves Alexandra ökológiai közgazdászt.

A közlemény rámutat a hazai ingatlan- és úthálózat kihasználatlanságára és túlméretezettségére. A kutatók adatai szerint miközben folyamatosan új lakásokat építenek, Magyarországon több mint 570 ezer lakóingatlan áll üresen, ami a teljes állomány 12,5 százaléka – ez jelentős növekedés a 2001-es 9,2 százalékos arányhoz képest.

A meglévő épületek felújítása helyett újakat építeni nemcsak fenntarthatatlan, hanem kifejezetten környezetpusztító gyakorlat.

Az úthálózat sűrűsége nemzetközi összevetésben is magas: 2023-ban a teljes hálózat hossza elérte a 219 ezer kilométert. Egy magyar lakosra átlagosan 22,81 méter út jut, miközben ez az érték Ausztriában 13,85 méter, Csehországban 11,91 méter, Szlovákiában pedig 8,3 méter. A szakértők szerint a csökkenő lakosságszám és a hazai népsűrűség nem indokolja az új utak építését.

A közleményben Ürge-Vorsatz Diána klímakutató kiemelte, hogy a betonozott felületek a nyári hőségben akár 30 Celsius-fokkal is jobban felmelegedhetnek a környezetüknél. A hőt éjszaka is visszasugározzák, ami növeli a hőterhelést és a hűtési energiaigényt.

Zlinszky János biológus arra hívja fel a figyelmet, hogy egyhektárnyi, 10 centiméter mélyen lazított talaj képes lenne akár 25 ezer fürdőkádnyi vizet is elraktározni. A burkolás miatt azonban heves esőzéskor a csapadék nem tud beszivárogni, ami villámárvizek kialakulásához, majd azt követően aszályokhoz vezet.

A kutatók szerint az építkezések leállítása helyett irányváltásra van szükség. Sürgetik a meglévő épületállomány hatékonyabb hasznosítását, a barnamezős fejlesztések előtérbe helyezését, valamint a talajvédelmi szabályozás szigorítását.

A problémára és a zöldfelületek eltűnésére a szakértők egy fényképpályázat keretében kívánják felhívni a lakosság figyelmét. A túlzott beépítéseket, felesleges lebetonozásokat, természetkárosítást bemutató fotókat június 30-ig várják aklimatudomany10uzenete.hu oldalon. A kiválasztott fotókat a nyár folyamán kiállításon mutatják be.

(Forrás: MTI, illusztrációk: Pexels)

Ez is érdekelhet:

Hetente egy bankkártyányi mennyiségű műanyag juthat a szervezetünkbe

Egy palack víz több mint 200 ezer mikro- és nanoműanyag-részecskét is tartalmazhat.

Komposztálható áramköröket fejlesztettek a BME kutatói

Rengeteg az elektronikai hulladék – így lényegesen kevesebb lehetne.

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Panasonic kihozta a maximumot a kézipoggyászméretből

Megújul a Sziget fesztivál kapuja, de vajon miért hívják K-hídnak?

Különleges lánnyal zárjuk a hetet

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Idén tervezel külföldi nyaralást?
46% Igen
47% Nem
7% Már voltam idén külföldön nyaralni