Van baj az éghajlatváltozás elleni létfontosságú védőbástyának számító amazóniai esőerdő pusztulása miatt.

Egy szerdán közzétett, mérföldkőnek számító tudományos jelentés tervezetéből kiderült, hogy

több mint tízezer növény- és állatfajt fenyeget a kihalás veszélye az amazóniai esőerdő pusztulása miatt, amelynek 35%-át már kiirtották vagy rossz állapotba került.

A Tudományos Testület az Amazonasért (SPA) által készített jelentés a világ minden tájának 200 tudósa által a Föld legnagyobb esőerdőjéről készített kutatásokat összegzi. Ez az eddigi legalaposabb felmérés az esőerdő jelenlegi állapotáról.

Az Amazonas kulcsszerepet játszik a globális éghajlat alakulásában

Különösen fontos, hogy az erdőirtás és erdőpusztulás egy évtizednél rövidebb idő alatt teljesen megszűnjön, mint a kutatók írják:

az esőerdő létfontosságú védőbástya az éghajlatváltozás ellen az általa elnyelt és a benne tárolt szén-dioxid miatt

– a jelentés szerint az Amazonas talajában és a növényzetében mintegy 200 milliárd tonna szén van, több mint ötször több az egész világ éves karbonkibocsátásánál.

A folyamatos pusztítás miatt, amelyet az emberi beavatkozás okoz az Amazonas vidékén, több mint 8000 őshonos növényt és 2300 állatot fenyeget a kihalás magas kockázata.

A pusztulás tehát veszélyeztetheti az esőerdők szén-dioxid-elnyelőként való működését, ami rendkívül súlyos következményekkel járhat a globális éghajlatváltozás szempontjából.

A Brazíliai Egyetem kutatója, Mercedes Bustamante professzor hangsúlyozta, hogy

a tudományos kutatások szerint az emberiség potenciálisan visszafordíthatatlan és katasztrofális kockázatokkal néz szembe, amelyek több válságnak tudhatók be, többek között az éghajlatváltozásnak és a biodiverzitás csökkenésének.

Bustamante szerint van némi esély ennek a forgatókönyvnek a megváltoztatására, és a globális válságok megoldásában központi szerepet játszik az Amazonas sorsa.

A Nature című tudományos folyóiratban szerdán közölt másik tanulmány szerint az Amazonas egyes részei már több szén-dioxidot bocsátanak ki, mint amennyit elnyelnek, az erdőség fölött 2010 és 2018 között végzett szén-dioxid- és szén-monoxid-mérések alapján.

Luciana Gatti, a tanulmány vezető szerzője, a brazil Inpe űrkutatási hivatal kutatója szerint a megnövekedett szén-dioxid-kibocsátást az Amazonas délkeleti részén – ahol az erdőirtás jelentős – nemcsak a tűzesetek és a közvetlen pusztítások, hanem a súlyos aszályok és az egyre magasabb hőmérséklet miatt bekövetkező fapusztulások is okozzák.

Eközben...

Perui őslakosok okostelefonokkal akadályozták meg az erdőirtásokat

Ráadásul a legveszélyeztetettebb falvak területén értek el jelentős eredményt.

(Forrás: Nature, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában