Azt viszont nem hajlandóak elárulni, indítottak-e nyomozást az ügyben.

Új-Mexikó felett az American Airlines egyik járata Új-Mexikó felett egy ismeretlen repülő objektumot észlelt. A pilóta a központtól azt kérdezte, hogy az irányításnak van-e tudomása más repülőről a légtérben, mivel épp fölöttük húzott el egy hosszú, henger alakú objektum.

A pilóta az eset után azt írta, hogy az interferencia miatt nem kapott választ a toronytól.

Az eset után vizsgálat indult, ami azzal az eredménnyel zárult, hogy a pilóta és az irányítás között zajlott rádióbeszélgetés hiteles. Az ügyet felkarolta a sajtó, a TMZ megkérdezte az FBI-t, hogy van-e tudomásuk az esetről. A lap egyébként azután tett így, hogy az American Airlines szóvivője azt tanácsolta, hogy ha további kérdéseik vannak, akkor forduljanak a Szövetségi Nyomozóirodához (FBI).

Az FBI igazgatója, Frank Fisher elmondta, hogy tudnak az incidensről, de azt nem voltak hajlandóak elmondani, hogy végül indítottak-e nyomozást az ügyben.

Az USA légügyi hatósága (FAA) is reagált az észlelésre, állításuk szerint a radarjuk nem észlelt az említett időpontban objektumot a térségben.

A Qubit cikke megemlíti, hogy bár Új-Mexikóban található a White Sands Missile Range, ahol az amerikai hadsereg rendszeresen rakétákat és egyéb légi fegyvereket tesztel, de a bázis 640 kilométerre található az ufóészlelés helyszínétől.

A bázis sajtókapcsolatokért felelős munkatársa azt nyilatkozta, hogy a körzetben az adott időpontban nem volt eszközük, fogalmuk sincs mi húzhatott el nagy sebességgel az American Airlines járata fölött.

Kiemelt kép: Getty Images

Ez is érdekelhet:

Óriási jéghegy szakadt le az Antarktiszról

A környéken tartózkodó kutatók jelentették.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Dobó Kata születésnapján Carolina a nap csaja

Olyan éghajlati állapot felé haladunk, amelyhez hasonlót a Föld évmilliók óta nem tapasztalt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés