A budi egy olyan hely, amit az emberek többsége nem szokott túlmisztifikálni. Megyünk, ha menni kell – még ha épp nincs is kedvünkre, például egy kőkemény másnapon –, hol jól, hol rosszabbul jövünk ki a dologból. Pedig korlátlan művészeti lehetőségek is rejlenek ebben a történetben, amit hősünk, a litván Gyva Grafika alaposan kimakszolt.

De álljunk meg egy pillanatra, és nézzük meg alaposan a következő fotókat. Látszólag egy leunt, tucatpanel mindennapjaiba csöppenünk bele. Nyitott, csukott, rácsozott ablakok, leselkedő szomszédok, pöfékelő, ruhát szárító alakok. Semmi extra, miegymás.

És akkor most várj, mutatjuk a képet teljes egészében:

Nem gyenge, mi?

Kell ahhoz mondjuk valami elvont hajlam, hogy az ember panellé tapétázza ki azt a helyet, ahol a dolgait végzi, de tegyük gyorsan hozzá: a legnagyobb alkotásokban egyaránt volt valami plusz, ami a művészt elválasztotta, megkülönböztette az átlagembertől. Továbbá meg: hát milyen királyul megoldotta, nem? Ebben aztán igazán öröm lehet bármit csinálni.

Mondjuk nem biztos, hogy ez a rengeteg ablak és árgus szem építő jelleggel lesz azokra, akik kivannak attól, ha kicsit is megzavarják odabent a nyugalmukat. Azoknak, akik úgy érzik, folyton figyelik őket, vagy éppenséggel herótjuk van a minden lében kanál szomszédoktól, szintén nem ajánlott.

Ez is érdekelhet:

Íme néhány zseniális rejtekhely a lakásban, ami eddig talán eszedbe sem jutott

Néhányra tényleg csak azt tudja mondani az ember, hogy hűha.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
12% Naná, és nagyon keményen.
48% Igen, de menedzselhető.
41% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés