Nézzük meg, hogy a futáson kívül milyen jogszerű lehetőségeid vannak a védekezésre, ha beléd kötnek!
Naponta hallunk utcai támadásokról, kirabolt idős hölgyekről, molesztált gimnazista lányokról. Az önvédelmi eszközök használatát eléggé szűkre szabják a hazai jogszabályok. Vegyük először sorra, melyek azok, amelyek legyenek ugyan roppant hasznosak, mégis szigorúan tiltottnak minősülnek, birtoklásuk szabálysértési eljárást, elkobzást és súlyos pénzbírságot vonhat maga után.
Egy kategória a hokiütő és a sokkoló
Az elektromos sokkoló, a nyolc centinél hosszabb kések, a boxer, az ólmosbot, a nuncsaku, a lőfegyverutánzatok, de még a parittya vagy a csúzli is közbiztonságra különösen veszélyes eszköznek minősül. Ezeket közterületen, nyilvános helyen – ideértve az ott lévő járművek belső tereit is –, valamint közforgalmú közlekedési eszközön birtokolni tilos, kivéve persze, ha történetesen rendőr vagy katona vagy, illetve ha mondjuk azért van nálad egy gondosan becsomagolt nagykés a villamoson, mert épp hiányzott a húsdaraboláshoz.
Sőt, ebbe a körbe tartozik még a baseball- vagy a hokiütő, ugyan ezek kifejezetten sporteszközök, de az ütés erejét, hatását növelhetik, ezért közterületen, tömegközlekedési járműveken illetéktelenek számára nem hozzáférhető módon, becsomagolva szállíthatók csak.
A gázspray abban az esetben minősül veszélyes eszköznek, ha húsz grammnál több töltőanyagot tartalmaz, ez alatt tehát szabadon birtokolható. Előnye, hogy olcsó, könnyen beszerezhető, könnyen elrejthető, egyszerűen használható akár zárt térben is. Hátránya, hogy használata esetén figyelni kell a légmozgásra, és hatásosságát a támadó egyéni érzékenysége befolyásolhatja.
Külön kategóriát képeznek a lőfegyverek, amelyek megszerzése az átlagemberek számára gyakorlatilag lehetetlen, ugyanis az engedélyt kiadó rendőrség szinte semmilyen bizonyítékot nem fogad el a veszélyeztetettség bizonyítására. "Minden önvédelmi maroklőfegyver iránti kérelmet alapból elutasítanak. Kivétel a politikai vezetés tagjai és cimboráik, magas beosztású kormánytisztviselők, a gazdasági elit felső rétege (bankvezérek), esetleg néhány bíró, ügyész. Még a rendőrség hivatásos állományú tagjai sem kaphatnak önvédelmi fegyvert, csak nehézkesen, parancsnokuk jóindulatától függően." - ismertette tapasztalatait Vass Gábor, a Kaliber magazin főszerkesztője.
Egyetlen szabadon vásárolható törvényes eszköz, a gáz- és riasztófegyver, amelynek rejtett viselésére mintegy 2.000 forintért automatikusan engedélyt kaphat bárki, aki nagykorú és büntetlen előéletű. Ez az eszköz utcán kifejezetten alkalmas kb. 3 méteren belül fegyvertelen támadó vagy agresszív kutya semlegesítésére. Ráadásul rendeltetésszerű alkalmazásakor nem okoz testi sérülést sem.
Elsődleges a védekezésnél a testi erő
A jogos védelem kérdéskörét már alaposan körüljártuk egy korábbi cikkünkben, főleg, hogy nemrég jelentősen meg is változott a szabályozás. A törvény szerint nem büntethető, ha valaki saját maga, vagy mások személye elleni jogtalan támadás elhárítása érdekében megvédi magát, és ezzel a támadónak sérülést okoz. Még akkor sem, ha az elhárításhoz szükséges mértéket ijedtségből vagy menthető felindulásból túllépi.
A védekezésnek arányban kell állnia a támadás súlyával, és ehhez a lehető legenyhébb védekezési lehetőséget kell választanunk, vagyis egy gyámoltalan öreg hölgyet nem fújhatunk le gázspray-vel azért, mert némi apróért könyörög. Ha azonban láthatóan inzultálni próbál és ezzel esetleg testi épségünket veszélyezteti, már nyúlhatunk a láncos botért, hogy szándékától némileg eltántorítsuk.
Az önvédelmi eszközök között persze elsődleges a támadás testi erővel történő elhárítása, még ha fel is jelent a támadó, a bíróság nem igazán fogja kifogásolni, hogy pár célzott ütéssel vagy rúgással rontottunk neki.
A jogos védelmi helyzetben sem minősül jogszerűnek azoknak a veszélyes eszközöknek a használata, melyekkel a cikk elején foglalkoztunk, ugyanúgy elkobozhatók és a birtoklás is bírságot von maga után, viszont a védelmi cselekményért nem szankcionálják a használóját. Fontos kritérium, hogy ezek nem lehetnek az élet kioltására alkalmasak, és az eszközt alkalmazónak minden tőle elvárhatót meg kell tennie a sérelem elkerülése érdekében.
Előkerülhet a sokkoló, amellyel a támadó némileg megbénítható. Beszerezhető pár ezer forintért az ólmosbot (vipera), bár ez gyakorlatlan kézben súlyos sérüléseket, akár csonttörést is okozhat, ami már meghaladja az arányos védekezést. De ha nincs jogos védelmi helyzet, akkor a birtoklásuk szabálysértés.
A képet köszönjük a Kaliber Infonak!
Tovább:
A friss Player-cikkekhez
A férfias Player-karácsonyhoz
Házi jogászunk további tanácsaihoz