Kevesebb autót az utakon – és a temetőben!

A bécsiek mindig is sajátosan viszonyultak a halálhoz, most pedig újabb bizonyítékkal szolgálnak erre: június eleje óta a Memoria nevű temetkezési vállalkozás elektromos teherbiciklit is kínál az utolsó útra, amelynek az elejére rögzítik az urnát.

Ha valaki szeretné, előtte még elbiciklizhet elhunyt szerettével annak kedvenc helyére, vagy tehet vele egy kört a környéken, így a hozzátartozóknak lehetőségük nyílik arra, hogy meghitt, nyugodt körülmények között töltsenek el még egy kis időt szerettükkel.

A türkiz színű járműnek egyelőre nevet keresnek – a cég honlapján keresztül bárki elküldheti a javaslatát –, a győztes név különleges helyre kerül majd a kerékpáron, a nyertes nevében pedig száz eurót adományoznak egy civil szervezetnek, amelyet a győztes választhat ki három javaslat közül.

A természetvédelemnek elkötelezett Memoria korábban bio-, illetve fair trade koporsóival és urnáival hívta fel magára a figyelmet. Hagyományos fakoporsók mellett ugyanis banánlevélből, vad ananászból és bambuszból készült koporsók és urnák is szerepelnek kínálatában. Az alapanyagok mind fenntartható gazdálkodásból származnak, vagy biogazdaságok melléktermékeit hasznosítják.

Ez is érdekelhet:

„Románia sosem lesz Európa szemétdombja”

Annak ellenére, hogy az ország a szemétmaffia Eldorádója.

(Forrás: Bécs Város Külképviseleti Irodája, fotó: Memoria)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Budapest feldolgozóközpontot épít a piacon megmaradt, de fogyasztható élelmiszerek hasznosítására

Brit-nigériai lánnyal kezdjük a hetet

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve