A tudatos fogyasztó

A dal első részében a főszereplő – akinek szűkös a lakás, hejj, magyar néplélek – lesétál a piacra, ahol párbeszédbe kezd a hentesével, bizonyos Jocikámmal. Itt az elmúlt évek gasztronómiai forradalmának hatását érezzük: az igényes, tudatos fogyasztó nem csak vesz valamilyen húskészítményt, hanem kolbászt vesz, és nem akárkitől, hanem a hentesétől, akivel bizalmas viszonyt ápol. Továbbá nem csak egy akármilyen kolbászt vesz, hiszen érdekli, hogy milyen az a kolbász, ki készítette, mennyibe kerül, vagyis a kolbász beszerzése amolyan rituálé egy igazi kolbászértő számára, sőt, élmény, mert a jó kolbászban van „harmónia”.

A dal későbbi részében is megfigyelhetjük, mennyire képben vannak a szerzők például az összetevőkkel: kömény, paprika, fűszerek, disznó. Természetesen nem tudtuk nem észrevenni, hogy a motívum az album borítójának díszítésében is megjelenik. Ez szintén nem a nagykereskedelemben kapható kolbászképet idézi, nem egy húspult plexifala mögött látjuk a terméket, hanem sokkal rusztikusabb módon prezentálva: szálak lógnak a háttérben, keresztbe fektetve egy rúdon.

Később Magyarország mint kolbászmennyország jelenik meg, ugyanakkor fontos tudni, hogy a kolbász nem magyar találmány. Az első írásos emlékek egészen Homéroszig nyúlnak vissza, aki nemcsak, hogy nem volt magyar, de görög volt. Tulajdonképpen szinte minden nemzetnek, a nemzeten belül meg minden régiónak van saját kolbásza, amelyek különböző alapanyagokból, fűszerezéssel és technológiával készülnek. A Belga nagyon helyesen rámutat, hogy ami a magyar kolbászt megkülönbözteti például egy kínai hong chantól vagy egy Fülöp-szigeteki longanizától, az az őrölt paprika. Két sorban, a művész tolmácsolásában ez így hangzik: „A paprika szólózik nagy mellénnyel, aki nem született magyar, ettől mellényel.”

Kolbász és filozófia

A refrénben teljesen metaszintre kerül az egész kolbászmotívum, legerősebben ez a „Tegnap éjjel egy kolbász megmentette az életem” sorban érhető tetten. Kissé áthalljuk itt a Last night the DJ saved my life sort az Indeep együttestől, de semmiképpen nem szeretnénk itt párhuzamokat vonni, mert a Belga sora sokkal poétikusabb és több értelmezésre ad alkalmat, ráadásul ebből az állításból jól levezethető a Belga-féle kolbászethosz.

Miről is van itt szó? Minden férfival megtörténhet, hogy egy hűtőben felfedezett darab kolbász transzcendentális jelentőséggel bír létezésének egy adott pillanatában, mintha az lenne az egyetlen dolog, amibe a szó valós és átvitt értelmében megkapaszkodhat, ami a létnek ezen az általunk ismert síkján tartja. Ezek azok az élmények, amelyek valóban képesek mélyebb szintre vinni ember és kolbász kapcsolatát – legyen az gyulai, lángolt, vagy házi, amit a szomszéd Laci bácsi rakott össze félrészegen.

Megjelenik itt a buddhista terminológia is a "szamszára kolbásza" összetétellel. A Belga együttes számos tagja részesült buddhista oktatásban (három) – amit a zenei újságírás egyébként nem nagyon vesz figyelembe a zenakar világképének analizálásakor, pedig talán nem ártana. Mit is jelent tehát a szamszára kolbásza kifejezés? A kolbászt tudjuk, de ott van szamszára, ami nem más, mint az élet és halál körforgása, a kötelező újraszületés a létbe, vagyis itt a főszereplő egyfajta létkolbászként jelenik meg, egy olyan természetfölötti entitásként, amelyre nem vonatkoznak azok a törvények, amelyek ránk, egyszerű halandókra igen. Ugyan távol van a buddhizmustól, de a gondolatmenet logikus folytatása „a kolbász Isten” kijelentés, ami olyan messze mutató teológiai kérdéseket feszeget – például van-e létjogosultsága a kolbászegyháznak –, amelyeknek fejtegetésébe helyhiány miatt most nem fognék bele.

A kolbász mint mitikus tárgy

Hisszük, hogy nem minden élelmiszerrel alakulhat ki ilyen bensőséges, többdimenziós kapcsolatrendszer. Ugyanezt a dalt nehéz elképzelni egy Lay’s chipsszel, vagy Snickersszel a főszerepben – ha valakinek sikerül, azt sajnáljuk, mert az aztán tényleg szomorú. Azt viszont el tudjuk képzelni, hogy más népek férfipopulációjának megvannak a maguk toposzai, eszkimóknak a fókaorr, tibetieknek a szárított jakhús, lappoknak a főtt rénszarvastalp stb. –, de hát mi magyarok lennénk, nekünk kolbász, pálinka, bor, kocsonya.

A kolbász a dal közepén önmagán túlmutató, mitikus tárgyként jelenik meg, amelyet már-már mágikus erővel ruház fel a dalszerző, megidézve a magyar regék, fabulák és népmesék világát. „Egy karikával kérem meg a Marikát. Két karikával etetem a paripát. Három karikával képzelem el Shakirát. Négy karikával átutazom Afrikát.” Az üzenet egyértelmű: egy magyar férfi néhány szelet kolbásszal a birtokában csodákra képes: megszerzi szíve választottját, képes ellátni a háziállatait, a fantáziájának semmi sem szabhat határt, és akár az afrikai kontinensen is átkel, ami észak-déli irányban megközelítőleg nyolcezer kilométer, ha valaki a tunéziai Ras ben Sakkából indul el és a dél-afrikai Cape Agulhasig megy. Négy karika kolbász jó esetben is maximum öt grammot nyomhat, ami mintegy 170 kcal-nak felel meg. Ez a kalóriamennyiség egy normális élelmiszer esetében ahhoz sem lenne elég, hogy fedezze egy városligeti séta energiaszükségletét. Erre a teljesítményre csak a kolbász képes!

Arany János mivel is írta a Toldit?

Mi több, a kolbász, mint inspirációs forrás is megjelenik a dalban, hiszen Arany vastagkolbásszal írt a Toldi megalkotása közben, igaz, nem kell szó szerint venni, hogy valóban egy kolbásszal írt volna, hiszen azzal nem lehet papírra vetni szavakat, inkább átvitt értelemben, költői képként kell értelmezni. Az interneten egyébként is fent van a Toldi kézirata, és látszik, hogy nem kolbásszal, hanem tollal írták, továbbá az irodalomtörténetben nincs nyoma annak, hogy Arany Jánost 1846-ban valóban egy vastagkolbász késztette volna arra, hogy elinduljon a Kisfaludy Társulat pályázatán. (Melynek felhívása így hangzott: "Készíttessék költői beszély, versben, melynek hőse valamelyt, a nép ajakin élő történeti személy, például: Mátyás király, Toldi Miklós, Kádár vitéz stb. Forma és szellem népies legyen.”)

Ettől persze még a Belgának akár igaza is lehet, hiszen az ellenkezőjére sincs bizonyíték. A kérdés tisztázása egyike a jövő irodalomtörténészeire váró számos feladatoknak.