A kérdés – belváros vagy zöldövezet – általában akkor merül fel, amikor valaki családot alapít, de ez a kiindulási pont már eleve hibás. Kezdjük azzal, hogy egyrészt tehetősebb fiatalok is vásárolhatnak maguknak házat, hiszen presztízst jelenthet egy megfelelő helyen felépített, igényeikre szabott ház. A másik oldalon pedig igaz, hogy egy család számára is megfelelő életteret nyújthat egy belvárosi lakás, akár abból a megfontolásból, hogy inkább a gyerekekre fordítják azt a napi pár órát, amit egyébként ingázással, bevásárlással töltenek. A belváros-zöldövezet dilemmát tehát más szempontok alapján kell megközelíteni.

Rossz tapasztalatok

Ma már jól ismert tény, hogy a kilencvenes és a kétezres évek első felében is jellemző kiáramlási tendencia leállt, sőt megfordult. Azaz, akik ezekben az években kiköltöztek az agglomerációba vagy akár csak egy külső pesti kerületbe, azok költöznek vissza, vagy legalábbis próbálnak visszatérni. Ezt a jelenséget a sokat emlegetett válság nem elsősorban előidézte, inkább csak felszínre hozta az egyébként is létező problémákat. Sokan rosszul mérték fel az igényeiket, azt, hogy mit jelent az élet az agglomerációban.

Életminőség

Tény: egy belvárosi lakás nem teljesíti a megfelelő életminőségre vonatkozó kritériumok egy jelentős részét, hiszen sok esetben zajos, forgalmas, szennyezett, állandóan nyüzsgő élettérről van szó, a jellemzően múlt század elején vagy még régebben épült lakások pedig gyakran nem felelnek meg a mai igényeknek.

A zöldövezetben sokkal inkább kialakítható az ideális méretű és minőségű élettér, saját kerttel, fűvel, fával, virágokkal és jó esetben csenddel. Ugyanakkor a zöldövezet sem mennyország, amit sokan saját bőrükön voltak kénytelenek megtapasztalni. Itt ugyanis belépnek a képbe olyan problémák, mint a távolság, idő és energia. A kérdés magyarul az, hogy elfogadható távolságban elérhető-e minden, ami szükséges: orvos, iskola, óvoda, üzletek, szórakozási, sportolási lehetőségek, s főként a munkahely.

Elvesztegetett idő és pénz

A nagy távolságoknak csak egyik velejárója, hogy leküzdésük rendkívül sok időt rabol el, a másik az, hogy pénzbe is kerül. És pont ez utóbbi volt az, ami miatt nagyon sokan fordultak sarkon, és hagyták ott kedves kis (vagy épp pont túl nagy) családi házukat. A munkahely ugyanis jellemzően a belvárosban volt, míg a lakóhely a városhatáron túl. A munkahelytől való távolság, az ingázás pedig vagy idő vagy pénz, vagy mindkettő.

Talán még ennél is fontosabb, hogy komoly életminőség-romboló tényezőként, stresszként is jelentkezik. Egy harminc percnél hosszabb utazás már megterhelő, s vannak olyan utazásra fordított időmennyiségek – akár autóban, akár buszon –, melyek napi rendszerességgel egyszerűen megszokhatatlanok, akárhány évet is töltünk így. Aki nem lakott még külső kerületben vagy az agglomerációban, meg fog döbbenni a távolságokon, s azon, hogy akárhány évet húz le, nem fogja megszokni, hogy három órát tölt naponta utazással.

Egy más élet

De nemcsak a munkahely lehet messze, hanem a szórakozási és sportolási lehetőségek is. A zöldövezetben lakók éppen ezért egész más életre rendezkedhetnek be. Kivételek nyilván vannak, de az alapvetően elmondható, hogy aki egy dolgos nap után mondjuk másfél órás utazással hazaérkezik, az ritkán fog egy alapos vacsorát követően ismét felkerekedni, s másfél órát tömegközlekedni azért, hogy egy szórakozóhelyen eltöltsön egy-két kedélyes órát, némi fröccs és az ismerősök társaságában.

Azt nyilván erős lenne kijelenteni, hogy szuburbiában a szórakozás kimerül a tévézésben és a fűnyírásban, mindenesetre a baráti kapcsolatok, a társasági élet átalakul, a szabadidő eltöltésének variációi erősen leszűkülnek, miközben megváltoznak a bevásárlási szokások is. Míg a belvárosban egyszerűen leugrunk a sarki boltba, kávézóba, ide-oda az ismerősökkel, addig az agglomerációban minden szervezést, listákat és szigorú időrendet igényel, különben egyszerűen kivitelezhetetlenné válik. És még így is fáradtabbak leszünk a nap végére.

Emellett az is lényeges tényező, hogy egy értelmetlenül nagyméretű, korszerűtlen családi ház fenntartása (melyekből sajnos rendkívül sok épült a nyolcvanas-kilencvenes évek boomja során) komoly összegekbe kerül. Ez sok esetben már a megfizethetetlenség határát súrolja, miközben a ház hatalmas terei kihasználatlanok.

Nem olyan bonyolult, ugye? És mégis igen sokan meglepődtek a valóságon, illetve néhány év után kényszerűen beismerték, nem való nekik az agglomeráció, hiszen bár nyugodt, csendes és zöld, de túl sok dolog köti őket a belvároshoz, és életmódjuk vagy épp anyagi lehetőségeik nem igazán passzolnak új lakóhelyükhöz.

Luxus lett

A válasz lehet annyi: próbáld ki, aztán ha nem jön be, add el a házat és vegyél egy lakást! Ez valóban adekvát lenne, ha lenne egy normálisan működő ingatlanpiac, amelyben lenne kereslet a nagyméretű agglomerációs házakra. De sajnos manapság ez a kereslet igen szerény. Megváltoztak a preferenciák: a leginkább a másfél-három szobás, téglaépítésű, korszerű és egyedi gázfűtéses, vagyis olcsón, gazdaságosan üzemeltethető ingatlanok eladhatók, így pedig nehéz szabadulni a nagy házaktól. Megkockáztatható még az a kijelentés is, hogy a hatalmas méretű zöldövezeti házak egyre inkább luxussá válnak, azok engedhetik meg maguknak, akiknek elég idejük és pénzük van.

Jó tanács

S hogy kiknek érdemes mégis kiköltözni családi házba? Azoknak, akiknek a közelben vagy akár otthon van a munkahelyük, esetleg nem kell naponta bejárniuk, nem túl nagy távolságban laknak a barátaik, ismerőseik (bármily hihetetlen, utóbbi is lényeges, sőt akár pénzben is kifejezhető életminőség-tényező), meg tudnak fizetni egy olyan házat, mely korszerű és energiatakarékos, miközben a környék infrastruktúrája is elfogadható szintű. Ilyen esetben ajánlható a zöldövezet azok számára, akik nemcsak a belváros forgatagában tudnak létezni, s garantáltan jobb minőségű lesz az életük. Ha azonban a feltételek közül valami hiányzik, akkor gondosan mérlegelni kell.

Tovább a:
Legfrissebb cikkekhez
A rovat többi cikkéhez
Bérelni vagy venni? – Szempontok lakásválasztáshoz