Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Kispapáknak nem kell jobb könyv a karácsonyfa alá a Daddy Coolnál, most szólunk.

McMenemy Márkot a Player olvasói is ismerhetik, a sokoldalú médiamunkás írt már nálunk futásról (háromszor lefutotta a maratont), bemutatott hekkeket, és évek óta megy kert és DIY műsora különböző kereskedelmi csatornákon. Idén ősszel új oldaláról mutatkozik meg, ugyanis megjelent egy interjúkötete, amelyben az apaságról faggat olyan ismert arcokat, mint Kiss Tibi, Dragomán György, Erdei Zsolt vagy Nánási Pál.

– Rögtön egy esszékérdéssel nyitunk. Hogyan foglalnád össze a Daddy
Coolt, mit kap az olvasó, ha kézbe veszi?

– Bármilyen meglepően is hangozzék, egy könyvet az apaságról, és ezen keresztül egy csomó minden másról is. Hiszen apává válni, apának lenni talán a legfontosabb feladat egy férfi számára. Olyan küldetés, amiből mi, apák is legalább annyit megtudunk magunkról, mint a gyerekek a világról, amiben kalauzoljuk őket.Szeretném azért kihangsúlyozni, hogy ezek a beszélgetések - mert inkább annak hívnám őket, mint interjúknak - nem száraz, csak nevelési tanácsokkal és kérdésekkel foglalkozó írások. Sokkal inkább életfelfogásokról szólnak az apaság szemszögéből. Milyen ma egy apa? Erre egyáltalán nem könnyű válaszolni, mert az utóbbi 20 évben teljesen átalakult ennek a szerepnek a megítélése. Ma már - szerencsére - az apák sokkal jobban részt vesznek a gyereknevelésben, mint az elődök. Pelenkáznak, etetnek, öltöztetnek, mesét olvasnak. És szeretnek.

Én arra voltam kíváncsi, hogy ezek a sikeres fickók mennyire cool apák és az apaság, hogyan befolyásolja az életüket? Ők hogyan birkóznak meg ezzel a sokszor erőt próbáló, de mindig fantasztikus feladattal? Mit gondolnak az új vagy régi nevelési elvekről? Mit tesznek ők azért, hogy a lehető legjobban teljesítsék ezt a feladatot? És leginkább, hogy ők mit tanultak, tanulnak az egészből? Közben meg egy csomó érdekes, kedves vagy furcsa dolgot is megtudtam róluk. Például, hogy Erdei Zsolt Madár rendszeresen énekel a gyerekeinek; hogy Szabó Győző fiát még a csalán sem csípi; vagy, hogy Kiss Tibiéknél a gyerekek nyugodtan rajzolhatnak a falra zsírkrétával. Vagy azt, hogy M. Kiss Csaba hogyan fenyített be egy keménykedő hungaristát a két fiával és az apukájával az oldalán. És persze egy picit magamat, az én apa-lényemet is igyekeztem becsempészni ebbe a könyvbe.

Kiss Tibi

– Interjút készíteni köztudomásúan nem könnyű dolog. Felkészülhet az újságíró akármennyire, akkor is elakadhat a dolog az interjúalanyon. Aztán ott van az is, hogy néha nagyon komoly, karcos témák kerülnek elő, mint például Szabó Győző vallomása a drogfüggőségéről. Milyen volt belülről megélni ezeket a beszélgetéseket?

– Én azt gondolom, hogy interjút készíteni általában igenis könnyű dolog, csak kevés embernek megy. Sok újságíró, műsorvezető elfelejti, hogy ilyenkor nem ő van a reflektorfényben, hogy ez most nem róla szól. A kérdező ebben az esetben olyan, mint a juhászkutya, csak terelgetnie kell, és elég ha akkor ugat bele, ha az alany elkóborol. Persze ezt csak akkor tudod megcsinálni, ha kellően felkészültél az alanyodból, csak akkor fogsz tudni kellően ráhangolódni. Ezt szerencsére már nagyon könnyen megteheti az ember, mert - főleg ilyen ismert személyek esetében - rengeteg anyag van fent a neten, így még ismeretlenül is úgy tud leülni velük, mintha régóta ismerné az illetőt. Az is nagyon fontos, hogy ne ragaszkodjon az ember görcsösen ahhoz a kérdés sorrendhez, amit előtte kitalált. Szabó Győző esetében például úgy készültem, hogy puhítom egy kicsit, és csak a vége felé térek rá a forróbb témákra. Ehhez képest ő rögtön az első kérdésnél magától rukkolt elő vele. Így aztán borult az előre kitalált koncepció. Madár esetében meg olyan volt, mintha csak megnyomtam volna a play gombot; elindult a szalag, és nekem nem volt más dolgom, mint bólogatni és fejben kipipálni a kérdéseket, amikre megkaptam a válaszom.

Szabó Győző

– Az interjúalanyokhoz hasonlóan te is apa vagy. Hogyan határozza meg a te viszonyodat a fiaddal, hogy neked milyen volt a viszonyod az édesapáddal?

– Az interjúkból is kiderül, hogy a legtöbb apát két csoportra lehet osztani: az egyik, aki úgy szeretné csinálni, mint az apja, és a népesebb csoport, akik pont nem úgy. Én is az útóbbi csapatba tartozom. A szüleim elég korán elváltak, de apámat előtte sem láttam túl sokat mert mindig úton volt. Később ráadásul két külön országba, rendszerbe költöztünk. Én anyukámmal visszaköltöztem a szocialista Magyarországra, apám pedig Nyugat-Berlinben telepedett le, így évente csak egyszer találkoztunk. Ilyenkor persze tejben-vajban fürösztött és mindent megadott. Én pedig rajongtam érte. Csak amikor magam is apává váltam, döbbentem rá, hogy apukám valójában nem volt ott nekem olyan értelemben, ahogy egy apának jelen kell lennie a gyereke életében. Én elképzelhetetlennek tartom, hogy a fiamat csak évente egyszer lássam. Már egy-két nap után komoly elvonási tüneteim vannak. Nem mondom, hogy nincs mit csiszolnom az apa-repertoáromon, de igyekszem mindig ott lenni a fiam számára és amiben csak lehet, segíteni őt. Érdekes, mert éppen mostanában jártunk apukámnál látogatóban és ő maga mondta azt, hogy milyen jó látni, hogy nekünk ilyen szoros a kapcsolatunk, és én mennyivel jobb apa vagyok, mint ő volt. Ezek nagyon megható pillanatok.

– Milyennek kell lennie egy jó apának a 21. század elején? És nem mellékesen: tanultál valami újat az alanyaidtól az apaságról?

– Nem annyira tanulás volt, sokkal inkább megerősítések sora. Bár a könyvben szereplő apák elég különböző típusúak, és mindenkivel kicsit máshogy is közelítettük meg a témát, mégis összességében mindenki nagyon hasonlóan látja az apaság és a gyereknevelés kérdését. Mindenki számára rendkívül fontos szerep ez, mindenki érzi a felelősségét, ugyanakkor abban is eléggé egységes volt a hozzáállás, hogy nem lehet a gyereknevelési dogmákat egy az egyben ráhúzni a gyerekekre. Nagyon hasznosak tudnak lenni, sokat lehet szülőként tanulni belőlük, de mégis muszáj elsősorban az ösztöneinkre hallgatni, megnézni, hogy annak a gyereknek mi a jó, mire van szüksége.
És, hogy milyen egy jó apa a XXI. században? Egyértelmű válasz nincs, de az biztos, hogy sok mindenben különbözik apáink apáitól. Sokkal empatikusabb, jobban jelen van, jobban kimutatja az érzelmeit. Abban viszont nem változott, hogy továbbra is ő kell legyen a család erőssége és védelmezője, az az erős, határozott, ugyanakkor meleg kéz, amibe bármikor bele lehet kapaszkodni.

(Fotók: Boncsér Orsolya, McMenemy Márk)

Player Autószalon

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.