Boomer lennék, ha negyvenévesen azon kapom magam, hogy a régi focit siratom? Azt az időszakot, amikor a futball még történetekből állt, edzőkből, akik éveken át építkeztek, játékosokból, akik egy klubnál lettek legendák, és csapatokból, amiknek egyértelműen karaktere volt hosszú-hosszú időszakon keresztül? Valószínűleg igen. Legalábbis ebben a kérdésben biztosan.

Persze tudom, néhány évtizeddel ezelőtt a világ más ritmusban pörgött és úgy alapból másképp működött. Mára gyorsabb, pénzközpontúbb és türelmetlenebb lett, a futball pedig leképezte a környezetét.

Miért írom mindezt? Mert a nem is távoli múltban néhány nap leforgása alatt többek között a Manchester United, a Real Madrid és a Chelsea is kirúgta az edzőjét, repült Rúben Amorim, a madridi megváltónak kikiáltott Xabi Alonso és a londoniakkal Konferencialigát és Klubvilágbajnokságot nyerő Enzo Maresca is, mintha csak egy hibás alkalmazást töröltek volna a telefonról. Igazából mindegy is, hogy egyetértek-e az ominózus klubok döntésével, mert engem inkább önmagában a jelenség zavar, az, amilyenné a labdarúgás lett: modern futballá. És nyolc okom is van rá, miért undorodom szinte ettől.

(Fotó: Getty Images, Corinthians)