A remek ötlet megvolt, de a sok munkához nem volt kedve. Élete legrosszabb döntését hozta.

A 29 éves Chris Hill-Scott a tech világ egyik legszerencsétlenebb alakja lehet. A brit fickó még 2008-ban megalapította két barátjával, Jon Reynoldsszal és Ben Medlockkal a SwiftKey nevű startupot. A vállalkozás prediktív szövegbevitelű billentyűzeteket fejlesztett, ami akkor újdonságnak számított, de nem volt még nagy piaca.

Chris barátunk rengeteget melózott, amiből elege is lett hamar, állítólag a hosszú munkaidőtől és magát a sok munkától megcsömörlött,

ezért két hónap után eladta részesedését. Egy bicikliért.

Később viszont némi fordulat következett be a vállaltnál, ugyanis elképesztő ütemben kezdett fejlődni, főleg azután, hogy az Apple 2014-ben engedélyezte az iPhone-okra a nem saját gyártmányú billentyűzetek telepítését.

Főhősünk igazán komoly rossz szerencséje azonban ezen a héten csapta pofán: a két másik társalapító, Reynolds és Medlock bejelentették, hogy

a Microsoft megvette őket: 250 millió dollárért. Ez fejenként több mint 25 millió dollárt jelentett nekik, tisztán.

Hill-Scott, aki most a brit kormánynál webfejlesztő, a Twitteren annyit fűzött hozzá a történethez, hogy: "A legnagyobb hiba, amit valaha elkövettem". Aztán privátra állította a fiókját.

(Quartz)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés