A fekete péntek kifejezés először a az 1869-es pénzügyi válság kapcsán ütötte fel a fejét. Majd egy szűk évszázaddal később ismét használni kezdték a rendőrségi jelentésekben, de már más értelemben: a hálaadást követő pénteken ugyanis az amerikai utak szinte járhatatlanná váltak, de a járdák és a boltok is zsúfolásig megteltek. Ekkora ugyanis már a karácsonyi bevásárlószezonra is egyre jobban ráfeküdt a globális reklámipar és a marketinggépezet, a szeretetet adni helyett a mindent eladni vált az ünnep íratlan aranyszabályává.
„Reklámok parancsára kocsikra gyűjtünk, melózunk, hogy legyen pénzünk a sok felesleges cuccra. A történelem zabigyerekei vagyunk. Nincs se célunk, se helyünk. Nincs világháborúnk, se válságunk. A mi háborúnk szellemi háború, a mi válságunk az életünk. A tévé elhitette velünk, hogy egy szép napon milliomosok, filmcsillagok és rocksztárok leszünk. Pedig nem leszünk. Erre lassan rádöbbenünk, és nagyon-nagyon berágunk.”
Ismerős gondolatok? A fenti sorok a világrengető kultfilmből, a közel húszéves, de örökaktuális Harcosok klubjá-ból (Fight Club) valók. És sajnos továbbra is a modern ember húsába-lelkébe mar.
Ugyanis mindaz, ami a hatvanas években kézzel foghatóvá vált az Egyesült Államokban, a 21. századba érve le is igázta a világunkat. Idetartozik
- a mérhetetlen túlfogyasztás,
- a boltok előtti kempelés,
- a profi sorban állók felbérelése,
- a termékek, árucikkek és zsírtartalékok felhalmozása,
- az élet-halál harcok a leárazott termékekért,
- na és a rendszerszinten kontrollált tömegmanipuláció a média végtelenül hosszú csápjaival.
A valós és az információs határok leomlásával ugyanis elszabadult a pokol, és egy globális krízisbe csöppentünk bele, amely nemcsak az értékrendünkre és a józan ítélőképességünkre, hanem az egzisztenciális és egészségi állapotunkra is rányomta a maga pecsétjét.
Élet egy leárazásért
Az értelmező szótárak lassan már egy egész hosszú bekezdést kell szenteljenek a fekete péntek fogalom körbejárására és megmagyarázására, amely a 21. századba érve érte el a legmélyebb jelentését. Lassan egyre többen ébrednek rá, hogy ez
tényleg egy sötét péntek, egy fekete foltja társadalmunknak, amely jóval több, mint egy túlpörgetett nap: korszakos tünete egy civilizációs betegségnek, amely nem akar enyhülni.
Ma már ott tartunk, hogy a média, a piac és az egyszerű halandó is ugyanúgy rákészül az őrületre, sokan még szabadnapot is képesek ilyenkor kivenni. Sok kereskedő már hajnali öt órakor vagy akár már korábban is kinyit, a black fridayre készülő vásárló pedig akár hosszú órákon át kész sorban állni egy-egy leárazott termékért. Ami pedig a kapunyitás után jön, az minden, csak nem egy civilizált társadalomra vall: ahogyan a gát átszakadása után a vízhullámok pusztító, elemi erővel törnek át, úgy rohanják le a boltokat és áruházakat az éhes csordaként lesben álló fogyasztók.
Kellemetlen képsorok az idei black fridayről:
Kereken tíz éve például az egyik bolti alkalmazottat halálra taposták, miután az egyik New York-i üzletben a vásárlók egyszerűen áttörtek az üvegajtón, az incidens során pedig egy kismama is a kórházba került. Azon a bizonyos 2008-as november 28-i fekete pénteken még további két ember halt meg, miután lövöldözéssé fajult egy vita néhány vásárló között. De persze azzal csak a felszínt kapirgáljuk meg, ha a vásárlókat okoljuk mindezért. Ők lényegében egyszerű játékszerek egy hatalmas csatatéren, zsinóron rángatott marionettek,
akikben a marketingerők szándékosan önképzavart, hiányérzetet és szorongást keltenek, hogy ideiglenes feloldásért és megnyugvásért a termékeik megvásárlásához folyamodjanak. Az önmagukkal harmóniában álló, egészséges önértékelésű emberek ugyanis nem fogyasztanak annyit, ezzel tisztában vannak a fejesek is.
Fast fashion
A fogyasztói társadalmunk fő működési elvévé így válik a féktelen, értelmetlen, soha véget nem érő vásárlás. Vásárlunk akkor is, ha szomorúak vagyunk, akkor is, ha boldogak vagyunk. Akkor is, ha csak pusztán unatkozunk. És hogy mi köze mindehhez a divatiparnak? A kulcsszó a fast fashion.
A divatban a fast fashion tölti be azt a szerepet, amit a táplálkozás világában a gyorskaja, a kultúráéban pedig a bulvár. A három kulcsfogalom pedig az olcsón előállítható, könnyen fogyasztható, hamar eldobható.
A gyorsan, silány alapanyagokból előállított termékek pedig kéz a kézben járnak az általános fogyasztói türelmetlenséggel és igénytelenséggel. A két jelenség szorosan függ egymástól, néha azt se lehet pontosan megítélni, hogy egyáltalán melyik húzza (jobban), vezeti a másikat.
De a fast fashion nemcsak súlyos környezetvédelmi problémákat okoz, hanem a textiliparban is meghonosodott rabszolga-foglalkoztatást is egyre csak táplálja. Olcsó előállítási költségek mellett, nagyon olcsó munkaerővel, a fenntartható fejlődéssel nem összhangban elárasztani a világot olyan kacatokkal, amelyek rövid időn belül könnyen a szemétben végzik, lebomlási idejük pedig akár kétszáz év is lehet. 2000 és 2014 között kétszeresére nőtt a ruhaipar termelése, a nyugati üzletekben pedig akár havonta jönnek elő az újabb minikollekciók. A megunt vagy tönkrement darabokat a legtöbb esetben nem lehet megfelelő módon újrahasznosítani – hiszen ez itt a lényeg: vásárolj helyette újat, így táplálhatod továbbra is a fastfashion-körforgást.
Átverések
Naponta olvasni híreket – főleg a fekete péntek körüli időben, hiszen ma már akár két hétre is kitoldják a leárazások idejét – arról, hogyan verik át a fogyasztókat a webáruházak és webshopok. Az egyik legjellemzőbb módszer az, hogy
a végső áron nem változtatnak, viszont melléírnak régi, eredeti árként egy nagyobb összeget, hogy úgy tűnjön, mintha a terméket most érné meg igazán megvenni.
Picit finomabb módszer az, ha az eladó fokozatosan emeli az árakat a nagy nap előtti időszakban, hogy végül visszaszázalékolja az eredetire. Az is megesik, hogy bár az egyik termék tényleg olcsóbb, ugyanakkor az akciót csak egy készletre érvényesítik – persze a készleten felül is lehet rendelni, de az eredeti áron. Már-már bevett jelenségnek tekinthető, hogy bizonyos termékeket folyamatosan leárazva tartanak, a lehetőségek és a cselek tárháza szinte végtelen arra, hogy kiváltsák az akció szóval a pavlovi reflexet a fogyasztói társadalom ólomkatonáiban:
vásárolni kell, most, azonnal.
Fogyasztói tolerancia és leárazásfüggőség
A 21. század hivatalosan is betegséggé nyilvánított mentális rendellenességei, mint a videojáték- és a telefonfüggőség mellett a kényszeres vásárlás legelvetemültebb fajtája, az online rendelés is fogva tartja sokunkat. Erre még rájön az, hogy a piac a vásárlók ingerküszöbének folyamatos izgatásával is kitermelte azt a réteget, amely bár extázisba kerül egy-egy leárazástól, anélkül szinte már nem is hajlandó vásárolni. Tehát kialakul egyfajta fogyasztói tolerancia, leárazásfüggőség a vásárlók között, akik úgy megszokták a százalékjeleket és a nagy piros feliratokat, hogy enélkül nem tudnak fő szenvedélyüknek hódolni. De nehogy azt képzeljük, hogy ez segít rajtuk, mert így talán kevesebbet rendelnek és vásárolnak: a fókuszt még inkább elvonják a mindennapjainkról, hiszen folyamatos vadászatban tartják őket. Aktuális leárazások után böngészni reggeli kávé közben, munkaszünetben, a vécén ülve vagy elalvás előtt.
Hogy végül, amikor megnyomjuk a gombot, neurotranszmitterek és hormonok árasszanak el bennünket, és végre elégedettnek érezzük magunkat. Körülbelül másnapig.
A szellemi háborúban a tudatosság a kulcs
A 21. századi átlagembert a marketingerők fogyasztásra programozzák, és ha nem akarjuk, hogy folyamatosan zsinórok rángassanak, átverjenek vagy megvezessenek minket is, akkor tudatosabb vásárlók és fogyasztók kell legyünk. Kezdetnek például minden egyes vásárlás során mérjük fel, hogy valóban szükségünk van-e az adott termékre.
Tudatosítsuk magunkban a vásárlási szándékunkat: ugye valóban szükségem van erre a termékre, és ez nem csak egy belém ültetett, pénznyelő tévképzet?
De akár a mindennapjain során is tehetünk mindez ellen, ahogyan a fast fashion világméretű szörnyetegével is megküzdhetünk. Jól ismert kórkép ugyanis, hogy a fölöslegesen felhalmozott élelmiszerek, elektronikai cikkek és kozmetikumok mellett sok szekrényben stócokban állnak a nem hordott ruhák és cipők is. Ennek megelőzésére leltárt tarthatunk időközönként a szekrényünkben, hogy realizáljuk:
milyen ruhákat hordunk főként, és melyek azok, amelyekre igazából nincs is szükségünk.
A megrögzött turkálórajongóknak jó hír, hogy a használt ruhák vásárlásával sokat tehetünk fast fashion ellen küzdő kistermelőkért, így pedig a fenntartható divatért. Ruhák elajándékozása, cserélése hasonló stílusú és méretű haverokkal is remek ötlet, és végül érdemes megnéznünk a ruhák címkéit is, hogy többet megtudjunk a felhasznált alapanyagokról és a gyártás helyéről.
A H&M és a Zara áthuzalozta az agyunkat?
Van legalább egy ruhadarab a szekrényedben, amit valamelyik plázás ruhaüzletben vásároltál, de aztán egyszer sem hordtad? Több ilyen is van? Esetleg hordod az összeset, de ez az összes akkora mennyiséget jelent, hogy néha felmerül benned, hogy ez azért már kurvára túlzás? Nyugi a tuti, mert nem vagy egyedül.
Továbbá érdemes követnünk és támogatnunk a helyi tervezők munkáit, emellett garázsvásárokra is eljárhatunk, ahol rengeteg kézműves termék közül válogathatunk – közülük pedig sok már eldobott anyagok újra felhasználásával készül. Így jutunk el a slow fashionig, amely egyesíti magában a környezettudatosságot és a fenntarthatóságot, valamint az eszetlen fogyasztás helyett a tudatos vásárlásra ösztönöz. Nekünk tényleg nincs világháborúnk, a mi háborúnk valóban egy szellemi háború. Nem állunk jól, de sosincs késő elkezdeni változtatni. A változást mindenkinek a maga életében kell előidéznie, és akkor talán egy napon tényleg nagy dolgok fognak történni – mármint a péntekre jövendölt leendő zombiapokalipszis helyett.