A szex és a sport két olyan dolog, ami minden férfi fantáziáját foglalkoztatja. Most megtudtuk, hogy a kettő még segíti is egymást.

Trombitaszó és dobpergés: a mérvadó Daily Mailen közzétett felmérésből világosan kiderül, hogy a biciklizés nagyban hozzájárul a jobb szexhez! A megkérdezettek 89 százaléka ugyanis úgy tapasztalta, hogy amióta kerékpárral jár dolgozni, valamint haza a munkából, a fizikai mozgás segítségével képes teljesen kikapcsolni a munkahelyi stresszből és otthon partnerére figyelni.

A kutatásból kiderül az is, hogy a biciklivel közlekedők általánosan boldogabbnak és produktívabbnak látják magukat ahhoz képest, mint mikor tömegközlekedéssel jártak dolgozni. A válaszolók 66 százaléka azt állítja, hogy mióta biciklizik, sokkal jobb a viszonya partnerével, 39 százalékuk pedig egyenesen azt állítja, hogy sokkal több energiája lett a lepedőakrobatikához a bringázás miatt.

De a biciklizés nem csak a szexuális aktusra van jó hatással. A felmérésben résztvevők 82 százaléka kevésbé érzi magát stresszesnek, több mint felük pedig arról mesélt, hogy sokkal jobban viselik a munkahelyi terhelést, valamint több kreatív ötletük van, mióta minden nap tekernek (nem félreérteni). Ezért szervezték meg az Egyesült Királyságban idén szeptemberben a Cycle to Work-napot (azaz Bringázz munkába), hogy a kerékpározás pozitív hatásait hirdessék és promótálják, hogy minél több ember járjon bringával munkahelyére. Így ha eddig a környezettudatosság vagy a jó fizikum indoka nem volt elég, hogy bringára pattanj, akkor reméljük, a szexuális teljesítményre tett jótékony hatása már téged is ráültet a drótszamarad hátára.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
10% Naná, és nagyon keményen.
50% Igen, de menedzselhető.
40% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés