A felhívás, miszerint vonják be a régi magyar öltözködési hagyományokat a kortárs divatba, erőltetett és vagány megoldásokat egyaránt eredményezett a nagy felhajtással járó Gombold újra! eseményen.

A legkonvencionálisabb darabok Domokos Mihály öltönyei voltak, annak ellenére, hogy a tervező extravagáns kollekciónak aposztrofálta a fekete-fehér ruhákat. Tény, hogy kevés helyzetben és kevés pasi engedhetné meg magának a vibráló - egyébként a csángó viselet ihlette - mintás cuccokat, de ha nem együttesben, hanem különálló darabokban gondolkodunk, akkor egy zakó vagy egy halásznadrág simán elmegy egy nyári kerti partiba vagy vitorlázáshoz. A szitanyomattal készült rusztikus hatást jól oldotta a természetes, ám finomabb anyagok használata, mint például a selyem.

(fotó: Botár Gergely)

A Fazekas Endre nevével fémjelzett áttetsző ingek és pszeudo vérrel "bemocskolt" zakók kizárt dolog, hogy bármely pasinak felkeltsék az érdeklődését, de a laza, bő nadrágok jól néztek ki. A jászsági parasztviseletben megjelenő merev szabásvonalakat a lágy esésű anyagok légiessé fogalmazták, és az ember komolyan eljátszott a gondolattal, hogy a lebegő szárú nadrágokat vajon melyik pólójával tudná kombinálni egy jó kis kánikula öltözékhez?

(fotó: Botár Gergely)

Az abszolút favorit azonban Keszei Borbála és Hatházi Fanni Buso vibe fantázianevet viselő kollekciója volt. Lezser, divatos, vad és férfias - és ezek nem csupán a tervezők által a saját ruháikra használt jelzők voltak. A kifutón valóban trendi és hordható, sőt, kívánságlistás cuccok vonultak. Busó nyomatos pólók, bőrrel, szőrmével kombinált cipzáras felsők, melyek durván magasan záródtak, így akár maszkként vagy álarcként is működhetnének a hideg pesti hajnalokon és a kipufogógázas bicikliutakon. Az eredetileg színes népi öltözéket monokróm színvilágra cserélte a két tervező, így lett valóban urbánus a kollekció, egy csipetnyi pikantériával fűszerezve.

(fotó: Botár Gergely)