Ezen a héten úgy jött ki a lépés, hogy kedden Frankfurtba kellett utaznom egy Honda-menetpróbára, majd onnan még aznap tovább Londonba egy Rolls-Royce-bemutatóra, szerdán pedig vissza Budapestre. Időközben mellesleg lefoglaltam és kifizettem egy vatikáni múzeumi belépőt is egy családi kiránduláshoz, amire még a héten elindulunk. Jó, nem mondom, hogy minden hetem ilyen, de azért vannak ilyen heteim is.

Be kellett csekkolnom a Lufthansa-járatra Frankfurt felé. Regisztrálnom kellett a brit kormánynál a COVID-világvége miatt, hogy kitölthessem a PLF-et (passenger locator form). Angliába most úgy lehet beutazni, hogy előzetesen foglalni kell egy COVID-teszt-időpontot, amihez az adataimat ki kellett küldenem a RR adminisztrátorának, majd a visszakapott booking-kódot meg kellett adnom a PLF-hez is. Ebben a folyamatban meg kellett adnom, hogy az elmúlt 14 napban hányszor és hol voltam külföldön, valamint órára pontosan azt is, hogy mikor érkezem majd meg az országba.

Be kellett csekkolnom a British Airways gépére is, ahol persze már útlevél-adatokra is szükség volt, hiszen brexit. Ha jól emlékszem, itt is meg kellett adnom vagy a PLF, vagy a vírusteszt regisztrációs kódját. Vagy mindkettőt. Az első oldal kitöltésénél kiderült, hogy a nevem és a címem nem érvényes, mert Angliában még nem fedezték fel az ékezetes karaktereket, szóval át kellett írnom mindent Tamas Racz, Petofi u-ra.

Hazafelé pedig a Ryanairnél kellett becsekkolnom, ahol viszont előzetesen el kellett végeznem egy online azonosítást. A telefonom kamerájába nézve kellett jobbra-balra fordulgatni, mosolyogni, meg becsukni a szemem, amit akkor nyithattam ki, amikor a telefonom kijelzőjén megláttam az üzenetet, hogy már kinyithatom. Ja, és ennek volt egy 44 eurocentes díja is, amit bankkártyával kellett kifizetnem, a bankkártyaadataim megadásával. Menet közben kiderült, hogy a Ryanair mobilos check-in felülete hibás, vagy legalábbis Androidon nem aktiválódik egy Tovább-gomb, hiába adom meg az útlevéladatokat, ezért újra kellett kezdenem az egészet a laptopomon. Ja, és a folyamat végén az is kiderült, hogy a pdf-ben kapott beszállókártyát ki kell nyomtatnom, hogy beszállásnál majd egy másik gép leolvashassa a rajta lévő vonalkódot. (A szálloda recepcióján szerencsére volt nyomtató, én most véletlenül épp nem hoztam magammal.)

Utazás közben időnként gépek lencséjébe kellett bámulnom, miközben az útlevelem képes oldalát igazgattam egy szkenneren, amíg végre sikerült beolvasnia a masinának. Ha sikerült. Frankfurtban nem sikerült, át kellett mennem a hús-vér határőrhöz, hogy ránézhessen a fejemre az emberi szemével. Ja, és órákkal a gépindulás előtt már ki kellett érnem a frankfurti reptérre az előzetesen kiadott utasítások szerint, ott meg szomorúan néztek rám a biztonsági kapunál, hogy tényleg be akarok-e menni, mert csak órák múlva indul a gép és nincs még bent senki a check-in pultnál.

Természetesen itthon is elő kellett szednem az útlevelem mellé a mobilappos COVID-igazolást. Szerencsére itt már nem kellett gépekkel küszködnöm: a magyar határőröket valószínűleg már átalakították kiborggá és van bennük beépített QR-szkenner, mert a tiszt úr csak rápillantott a mobilomon a nagy, fekete-fehér négyzetre és közölte, hogy OK, beléphetek az országba.

Most pedig mindjárt indulok az egyik gyerekemmel, akinek még nincs ügyfélkapu-regisztrációja, hogy egy okmányirodában kinyomtassák nekünk az ő oltási igazolását, amit pillanatnyilag semmilyen más módon nem tudunk itthon, online megszerezni, hiába van meg itt nálunk az összes létező okmánya, száma, adata, cipőmérete, satöbbi. És meg kell csinálnunk a négy új PLF-et az útra, online, ahol meg kell adnunk az összes szállást, amit lefoglaltunk a Bookingon meg az Airbnb-n. És vinni kell a foglalási kódot is minden szálláshoz, természetesen.

Szóval igen, kérem azt a chipet a bőröm alá. Egy chipet, amin egy személyes leokézással bármilyen számítógéppel, telefonnal, pénztárgéppel, bérautó-slusszkulccsal kiolvashatóan rajtam van a nevem, a születési időm, helyem, anyám neve, a lakcímem, az útlevelem száma, a jogsim adatai, az, hogy én is magyar vagyok meg az útlevelem is, a bankkártyám adatai, a vércsoportom, az adószámom, az ügyfélkapus belépési jelszavam, és a befoglalt szoláltatásaim visszaigazolásai. Ja, és a legfontosabb, bizonyára minden külföldi hatóságnak igen sokat mondó információ is, amit már oly sokszor kellett megadnom valamilyen elektronikus felületen: hogy az útlevelemet a KEK KH bocsátotta ki.

Én nem bánom, ha valaki ragaszkodna inkább a százféle külön dokumentumhoz, kártyához, user/pass pároshoz, mert háttérhatalom, gyíkember és Nagy Testvér - oké. De a magam részéről kész vagyok vállalni a kockázatát annak, hogy esetleg a rendőr megpillantja véletlenül az utolsó COVID-oltásom időpontját vagy hogy a bolti eladó a bankkártyás fizetésnél megtudja édesanyám nevét. De igazából még ezektől a rettentő veszélyektől se tartok igazán, mert feltételezem, hogy leolvasási oldalon könnyen be lehetne szabályozni a különböző hatóságok, boltok, bankok azonosítási rutinjai során az ő leolvasójukkal a személyi adathordozómból kinyerhető információk körét.

Szóval én kész vagyok feladni a szörnyű titkaimat, készen állok a teljes kitárulkozásra a világ elé. Kérem a chipemet!

(Illusztrációk: Getty Images)