Elég félelmetes valami.

A szennyvízszolgáltatás felelős igénybevételére kívánja felhívni a figyelmet az a csatornaszörny elnevezésű installáció, amelyet helyi vízszolgáltató állított ki kedden a pécsi állatkert fogadóépületében.

A fogyasztói szokások átalakulásával ugyanis megváltozott a lefolyókba és vécékbe kerülő szennyvíz összetétele is: a legnagyobb gondot – a konyhai zsírok és olajszennyeződések mellett – a nedves törlőkendők jelentik, amelyeket sokan a vécébe dobnak használat után.

Bár ezek csomagolásán az szerepel, hogy lebomlanak, ám ez több hónap, annyi időt pedig nem töltenek a csatornában, a zsíros szennyeződéseket magukba szívva, gombócba állva viszont gyorsan olyan csomópontokhoz sodródnak, ahol könnyen eltömíthetik a rendszert.

A Tettye Forrásház Zrt. vízszolgáltató szerint a csatornaszörnyek mindenütt a világban komoly gondokat okoznak, Londonban például egy ilyen összeállt szenny felbukkanása után egy hónapig tartott a helyreállítás 2013-ban, 2017-ben pedig ugyanott egy több mint száztonnás tonnás, 250 méter hosszú zsírhegy keletkezett.

150 tonnás zsíros-pelenkás-óvszeres dugulás van a londoni csatornahálózatban

A csőgörény sírva menekülne. Három hét alatt tudják eltávolítani.

Pécsen is súlyos üzemzavarral fenyegetett és óriási kihívást jelentett a szakembereknek, amikor 2018 nyarán egy egytonnás csatornahulladék tömítette el a szennyvíztisztító telep fogadóaknáját. Az akkori hiba miatt a cég szakemberei másfél napig küzdöttek az összetömörült dugóval a nehezen hozzáférhető helyen, végül szigonyokkal és daruval emelték ki a különféle, nem csatornarendszerbe való dolgokból összeállt szennyeződést rendszerből.

(Forrás: MTI, címlapkép: Tettye Forrásház Zrt. – Facebook)

Ez is érdekelhet:

Kihalászott műanyagból készítenek kortárs bútorokat

A Műanyag Bálna irodabútoraiban még a cég neve is visszaköszön.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Lunának elkészítenénk a város legjobb sonkáját

7 millió forinttal is többet kereshetnek évente a diplomások az érettségizettekhez képest

Bemutatjuk a Victoria's Secret egyik angyalát

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés