A piac diktál

A Cserpes Sajtműhely kapuvári tejüzeme húszéves múltra tekint vissza, bár jól ismert tejtermékeiket csak hét éve kezdték értékesíteni, először az ország nyugati felében, majd Budapesten és más nagyvárosokban. Ma már a Deák térnél lévő Tejivójukban is árulják a krémes joghurtokat, az ízes sajtokat, a valódi karamellás tejet.

Ebben a fiatalos dizájnú, tejeskannákkal és tejesüvegekkel dekorált büfében találkozom a tulajdonossal, Cserpes Istvánnal, akivel szerencsénkre éppen le tudunk csapni egy megüresedő asztalra a pulttal szemben. A nagy nyüzsgés miatt nyugodt beszélgetésre nem is számítok, inkább hagyom, hogy magával ragadjon a hely pezsgése és István lelkes beszámolója a Cserpes Sajtműhely történetéről.

Elmeséli, hogy világéletében a tejiparban tanult és dolgozott, a rendszerváltás környékén az újítás szelleme és a bizonyítani vágyás ösztönözte arra, hogy saját vállalkozásba kezdjen. Kollégája és jobb keze, Németh András segítségével építette fel első saját tejüzemét családi házuk alagsorában. Akkoriban teljesen szokatlan módon másfél millió forint hitelt is felvett a vállalkozás beindításához.

– A tejiparban jártasként azt gondoltam, lehetne valami olyat is gyártani, ami nem tucattermék. Erre azonban akkor a piac nem volt berendezkedve: húsz évvel ezelőtt nem volt Magyarországon széles vállalkozói spektrum, az úgynevezett maszekokat a cipész, a fodrász, a kozmetikus jelentette. Önálló gyártói tevékenység nem igazán létezett – emlékszik vissza István.

– Végül megtaláltuk a piaci rést és rikottát kezdtünk gyártani, mellyel állandó beszállítói lehettünk éttermeknek, pizzériáknak. Sokáig ez jelentette a biztos bevételt a tejüzemnek, fejlődni elsősorban a termelés volumenében tudtunk. Néhány év alatt a napi pár ezer liter savó feldolgozásától eljutottunk napi 100 ezer literig. Ekkor vált indokolttá egy új üzem létesítése.

Az EU-csatlakozás időszakában, amikor beömlött az országba a rengeteg utángyártott termék, jelentősen megváltozott a kereskedelmi környezet. Az egyre-másra megjelenő multik az emberek helyett döntötték el, mi kell nekik. Az élelmiszeripar pedig a kereskedelmi lobbi nyomására folyamatosan próbált megfelelni a kívánalmaknak, úgy mint hosszú szavatosság, jó állékonyság, állomány, szín, íz, stb. A termékeket adalékolni kezdték, és spórolással rontották a minőséget, mert csak így tudtak a piacon maradni.

István hevesen gesztikulálva, nagy beleéléssel mesél ezekről az időkről, és az azóta is tapasztalható minőségromlásról. Úgy érezte, tennie kell valamit.

– Vásárlóként elegem lett, szakmailag pedig bosszantott az, amit az iparunkkal műveltek. Nem vették figyelembe a tejtermék sajátosságait, fontosabb volt, hogy a  tartóstej több hónapig megőrizze a szavatosságát, a joghurt pedig megálljon a kiskanálon – csak éppen a csomagoláson belül lévő dolognak már nem sok köze volt a tejhez. Ugyanez bekövetkezett a hús- vagy a sütőiparban is, ezért tudják szilveszterkor eladni a 190 forintos virslit és a hatforintos zsemlét.

Én ehhez nem akartam asszisztálni és eldöntöttem, hogy lesz, ami lesz, „normális” beltartalmú termékeket fogok gyártani, amiben az van, aminek lennie kell. 2005 körül el is kezdődött Cserpes termékek gyártása – folytatja Isván. – Az, hogy ma már több mint hatvanféle termékünk kapható és egyre szélesebb a kereskedelmi lefedettségünk is, a szerencse mellett annak a háttérországnak köszönhető, melyet az évek során felépítettünk. Az időközben megszerzett szellemi, erkölcsi és anyagi tőke nélkül ma nem tartanánk itt.

A suttogó propaganda

Milyen igaza van – gondolom magamban, és kortyolok egyet a kakaómból, melyen már összeesett a hab – a valódi tejszínhab ugyanis, mint megtudom Istvántól, nem áll órákig keményen a pohár tetején, mert nem is ez a dolga.

Az ilyen, természetes eljárásokkal, adalékok nélkül készülő termékek bizony többe is kerülnek a multicégek tucattermékeinél. Cserpesék ezt felismerve nem kopogtattak a boltokban, hogy itt van a Cserpes áru, ami picit drágább és tartósító hiányában hamar meg fog romlani, de azért vegyétek meg. Más utat választottak: kínáló autókat indítottak el, melyek a Boci-boci tarka-t zenélve Sopronban, Győrben és Budapesten járták az utcákat, és mozgó boltként árulták a Cserpes termékeket.

– Azt tapasztaltuk, hogy az emberek kiéheztek a minőségre, és bizony érzik is a különbséget. Egyre többen vásároltak tőlünk, hírünket vitték, így máshol is keresni kezdték a joghurtjainkat, a tejet, a sajtokat. Ennek hatására jutottak el hozzánk a kiskereskedők, hogy szeretnék árulni a termékeinket, mi pedig megyünk, ahova hívnak. Hogy a teljes kínálatunkat egy helyen is be tudjuk mutatni, márkaboltokat nyitottunk Budapest nagyobb piacain, a Vámház körúton, a Hold utcai és a kispesti piacon. Ez azért is fontos, mert így közvetlen a kapcsolatunk a vevőkkel. Az ő visszajelzésük a legfontosabb számunkra, véleményüket felhasználjuk a termékfejlesztés során is.

Természetesen István is rendszeresen kóstol, így nyilvánvalóan csak olyan Cserpes termék kerül a polcokra, ami neki is ízlik. Mind közül a kedvenc terméke a kefir, és az igazi gyerekkori ízeket idéző Trudi, vagyis a Cserpes-féle túrórudi. Ennek gazdag csokibevonóját egy alvállalkozó kifejezetten a Cserpesnek készíti, megadott paraméterek alapján. István a legtöbb esetben személyesen is ellenőrzi a minőséget, nem afféle távoli igazgatóként, hanem a folyamatok aktív részeseként irányítja vállalatát. Azt is elárulja, hogy a bővülő termékkínálat legújabb tagja, a csipkebogyós ivójoghurt néhány héten belül megérkezik. – Nem akarok a dolgok elébe menni, de csodálkoznék, ha nem ízlene, mert ezt most nagyon eltaláltuk – mondja lelkesen.

Trendi tolongás a Cserpes Tejivóban

István egy távolabbi álma, hogy megreformálja a gasztropiacot is, hiszen meglátása szerint ott hasonló értékvesztés zajlik, mint az élelmiszeriparban. Szerinte nincs az jól, hogy nem a vendégek, hanem az éttermek szabják meg a kínálatot, szinte mindenhol ugyanaz a gyári minőség kapható, sehol egy nagyanyáink-féle debreceni töltött káposzta, egy házi tésztás szilvás derelye, egy szalontüdő. Épp ezért olyan éttermeket szeretne majd nyitni, ahol ilyen tartalmas, gondosan elkészített ételeket lehet kapni. Az ilyen – egyelőre képzeletbeli – éttermek McCaféja a Cserpes Tejivó, ami ugyanezt a szellemiséget képviseli kicsiben.

Mivel éppen a zsúfolásig megtelt tejbüfében ülünk, arra következtetek, sokan egyetértenek Istvánnal, és a szomszédos McDonald’s egyen hamburgere helyett szívesebben fogyasztják a Cserpes tejberizst, a turmixokat, illetve a szintén kapható péksüteményeket és salátákat, ráadásul mindezt abszolút megfizethető áron. Míg István egy percig telefonál, a látogatókat vizslatva arra jutok, nehezen tudnám behatárolni a célcsoportot, hiszen az üzletemberek, az anyukák és a diákok éppúgy megfordulnak itt, mint a nosztalgiázó idősebb korosztály. Egy biztos: mindig sokan vannak.

– Minket is megdöbbentett az a forgalom, amit már az első napokban tapasztaltunk. Előfordult, hogy az egyik márkaboltunkba kellett elugrani tejért, különben elfogyott volna. Rövidesen újra kellett gondolunk az üzletvezetést, növelni a személyzetet és az árukészletet is – folytatja a beszélgetést a névadó. Ami igazán hízelgő, hogy ezt a sikert komolyabb marketing nélkül értük el. A Tejivó Facebook-oldala két nap alatt túlszárnyalta a Cserpes-oldal rajongóinak számát. Rengeteg blog és újság ajánl minket, ami azt igazolja, van helyünk a vendéglátóiparban.

A mintegy harmincmilliós beruházással megvalósult Tejivó csak az első tagja egy hálózatnak. Külföldi megjelenésben egyelőre nem gondolkodnak, de november végén nyílik meg egy újabb üzlet a Corvin közben, és további három helyszínt is keresnek, kettőt Budán, egyet pedig a Nyugatinál. István általában a megérzései alapján dönt:

– Hiszek abban, hogy a lehetőségek és a jó szakemberek „szembejönnek az utcán”, nem kell diagramok alapján kikalkulálni, hol jelenjünk meg, vagy fejvadászokkal kerestetni a kollégákat. Franchise-rendszerben szintén nem gondolkodom, mert tartok tőle, hogy a minőség rovására menne. Itt ugyanis nem „halott” anyagokkal kell dolgozni, mint a legtöbb gyorsétterem esetében, hanem nagyon is élő termékekkel, melyeknek lelke van. Ha ezt valaki nem érzi, nem tud jó üzletet csinálni.

Tej: élet, erő, egészség

A sajtüzemet és a Tejivókat működtető Cserpes Sajtműhely Kft. évi 25–30%-kal növeli bevételét. A tavaly 1,7 milliárd forintos forgalom után idén kétmilliárdos zárásra számítanak. A nyereség legnagyobb részét visszaforgatják a termékfejlesztésre és a Tejivó-lánc megvalósítására. Hogy mindez miért nem sikerül a konkurenciának, akik nem tudnak előrelépni? István szerint azért, mert a sokéves vállalkozói tapasztalat hiányában nem képesek elérni azt a volument és termékkínálatot, amivel labdába tudnának rúgni egy országos piacon.

Miközben beszélgetünk, Istvánt újra hívják telefonon, rohannia kell a Nyugatihoz megnézni egy üzlethelyiséget, ahol talán a következő Tejivó nyílhat. Minden megnyilvánulásából kitűnik, hogy számára ez nem igazi munka. Mosolyogva és készségesen válaszol mindenkinek, üdvözli az üzletbe érkező kollégáit, szenvedélyesen mesél a terveiről, energikus és előrelátó. Épp ezért lep meg, mikor azt mondja, szerinte az élet majd az ötvenedik éve után kezdődik.

–  Építgetek egy kis birtokot Kapuváron, házzal, kis tóval, borospincével, és mindig úgy képzelem, hogy majd oda vonulok vissza ötvenévesen, hogy onnantól kezdve kikapcsolódjak, kicsit borászkodjak, sok időt töltsek a feleségemmel, négy lányommal és a kisfiammal. Most 47 éves vagyok, tehát van még három évem. Úgyhogy az a három sűrű lesz...

Tovább:
A GlobePlayer-sorozathoz
A Player legfrissebb cikkeihez
A lányhoz, aki szabadon alakítható férfiruhákat tervez – MEI KAWA @ Flatlab