Ilyen volt a dubaji világkiállítás egy napba sűrítve.

Nem gondoltam volna, hogy valaha eljutok egy világkiállításra. Egyrészt eddig nem különösebben mozgatott meg, másrészt ebben az évezredben Dél-Koreától Kazahsztánig többnyire számomra megközelíthetetlen helyeken rendezték. No nem mintha Dubajba átruccanni egy pillanat műve volna, de az Egyesült Arab Emírségek sivatagból kinőtt szimbóluma elérhetőbbnek tűnik.

Egyszer csak aztán a semmiből föleszmélve azon kaptam magam, hogy az itthoni lehangoló november elseje helyett a hónap első napjának délelőttjén vakító napsütésben és harmincöt fokos kánikulában várok a nyakba akasztható passra az idei Expo főbejáratánál.

Oda eljutni mondjuk nem ment simán és most nem a repülőúton átélt gikszerre gondolok, mert szerencsére semmi ilyesmi nem történt, hanem Dubaj bürokráciájára.

A kisbuszokkal érkező látogatók járműve nem parkolhat(ott) a bejárat közelében. Vagy a sofőrünket nem készítették fel rá, hogy tanulópálya-szerű köröket kell tennie a parkolóban, ami nagyobb, mint az a falu, ahol felnőttem, vagy bónuszt kapott bizonyos checkpointokon áthaladás után, de tény: közel egy órás bolyongást követően sikerült megtalálni a helyet az egyébként akkor még szellős placcon.

A szellő ebben az esetben pedig nem a légmozgást jelenti, amiből egyébként nagyjából ugyanannyit lehetett mérni, mint ahány felhőt megszámoltam az égen: semennyit.

A főbejárat Dubaj városának tulajdonságaira reflektálva méretes és impozáns, pedig semmiféle extra dizájnja nincs, ellenben letaglózó látvány, egyben megrendítő érzés, ahogyan ott állok a sivatag határán, a szó szerinti nagybetűs semmi közepén, hogy aztán néhány méter múlva bemutatkozzék nekem az egész világ.

A járvány miatt egy évvel eltolt, 2022 március végéig látogatható világméretű vendégségnek Dubaj 438 hektáron ad otthont. A 192 országot megmutató Expo fő témái közé a mobilitás és a fenntarthatóság tartozik. Nem hivatalosan ide vehető a maszkviselés is, merthogy az életünk részévé vált kiegészítő nélkül szabadtéren nem nagyon lehetett mászkálni.

Fesztivál a tisztaságban

Bevallom, nem sok fotót nézegettem a rendezvényről utazás előtt, inkább meghagytam magamnak a rácsodálkozás élményét. Valamiért olyan kép élt a fejemben, hogy jelentős távolságra vannak egymástól a pavilonok, mint kb. a Nova Rockon a nagyobb színpadok, ehhez képest korántsem ez volt a helyzet, az osztrák fesztiválhoz köthető párhuzam kimerült nagyjából a kevés, menedéket nyújtó árnyékban.

Általánosságban véve viszont több fesztiválos hasonlóságot éreztem.

Néhány pavilonban kipróbált interaktivitás után legegyszerűbben úgy aposztrofálnám ezt a világméretű dzsemborit, mintha egy fesztivált kereszteznénk egy modern vidámparkkal.

Tágas terek, megszámlálhatatlan mennyiségű inger, olykor döbbenetes formát öltő épületek, jókedvű, mosolygós emberek, itt-ott megállás nélkül szóló zene, fura performanszokat előadó még furább szerzetek és annyiféle aktivitási lehetőség, amiket napokba telik teljesíteni. Mindezek ráadásul egy átlag fesztiválhoz képest jóval tisztább, már-már steril körülmények között.

Nyugodtan mondhatom, világszínvonalon.

Egy nap nagyon kevés teljes egészében megélni egy ilyen expót, ami még akkor sem jönne össze, ha egyéni csúcsot akarnék dönteni a napi lépésszámlálón. Szelektálni kell, de akadnak headliner pavilonok, melyek a kihagyhatatlanok közé tartoznak.

Egy menteset a csapról, legyen szíves!

Nyilván ilyen a bejárattól nem messze lévő magyar, melyet tizenhét ács honfitársunk kalapált össze egyetlen csepp víz felhasználása nélkül. Ha már víz, a pavilon központi témája is ez: az Aqua Roots of Hungary névre keresztelt épület hazánk páratlan vízkincseit, kialakulásukat, történetüket mutatja be, nagy hangsúlyt helyezve természetes vízkészletünkre, gyógy- és termálvizeinkre, valamint a balneológiára.

Néhány percre gyerek (vagy akár Sheldon Cooper) lehettem odabent, amikor fejest ugorhattam a buborékokat imitáló műanyaglabdákkal teli medencébe, miközben percekig bámultam a Luc Besson-filmeket idéző audiovizuális vetítést.

A túra végén különleges ásványvizekből kaptam kóstolót – de nem ám palackban szolgálták fel, hanem egy sörcsaphoz hasonló masinából érkeztek a hat különböző mátrai forrásból összeállt, valamint jódos és lúgos tartalma miatt "ízesebbnek" tűnő friss, hazai kortyok. Dubajba kellett tehát elutaznom ahhoz, hogy életemben először csapolt ásványvizet igyak.

Megvettek a szaúdiak

Ha csupán egy kedvenc pavilont lehetne választanom, az egyértelműen a szaúdi lenne.

Eleve a formatervezése annyira meghökkentőre sikerült, hogy akkor is megnézném, ha odabent csak vállfák lógnának egy szekrényben.

Az ország nemzetközi megítélése, mondjuk úgy, megosztónak mondható, talán éppen ezért tettek meg mindent, hogy aki betér, első dolga legyen elfelejtenie a negatívumokat és a benti wow-élményekre fókuszáljon. Azokból pedig akad bőven. Igazi audiovizuális látványorgiával prezentálják Szaúd-Arábia szépséges és sokszínű legjavát, olyan területeket mutatnak be blockbusterekbe illő képi- és hanghatások közepette, melyekről fogalmam sem volt, hogy ott vannak. A szállodai szobámban már nézegettem is a repjegyfoglaló oldalakat.

Jól éreztem magam a németeknél, akik komolyan veszik a fenntarthatóság témáját és ahol sokat lehet tanulni, de a végén némi játékossággal lazíthattam, mint ahogyan a házigazda Egyesült Arab Emirátusoknál is, ahol pedig igazi sivatagi homokra vetítve mesélték el az országuk történetét.

A kívülről egyaránt vonzónak és futurisztikusnak ható Mobility pavilonban pedig mintha egy sci-filmbe teleportáltak volna, ahol pluszban még a lehetséges jövőt megmutató digitális világba is beleshettem.

A vidámparkokat idéző attrakciók közül imádtam a szürreális zuhatagot, melynek lábánál állva úgy éreztem, mintha azonnal elnyelne a rám zúduló víztömeg. Persze szó sincs erről, hiszen a lábat cirógató víz azonnal eltűnik az installáció alján, mielőtt komoly bajt okozna. A Garden In The Sky névre keresztelt forgó kilátóra pattanva sötétben csodálhattam meg a magasból az Expo fényeit – a rendezvénynek ilyenkor egyébként már érezhetően más hangulata van, kicsit mintha megcsapná a bulifeeling.

Hatalmas, grandiózus, elegáns, futurisztikus, játékos. Ha a végén öt szóban kellene összefoglalom a világkiállításon töltött napomat, ezt az ötöt jelölném meg. De ha lehet, inkább öt napot választanék, hogy még többet lássak.

A cikk a Dubaji Idegenforgalmi Hivatal támogatásával és szervezésében valósult meg.

(Fotók: Björn Lauen, Getty Images, a szerző, Expo2020)

És ezt olvastad már?
Hogyan válasszunk minden igénynek megfelelő számítógépházat?
További cikkeink a témában