Március 15-e van, és ilyenkor egy igazi hazafi csak hazait hajlandó fogyasztani és pont.
Vissza az időben
Réges-régen, még a Slow Food mozgalom, a gyorsétkezdék, a reformkonyha előtt, valamikor a 19. század első felében, amikor még minden férfi bajuszt vagy szakállt viselt, élt egy Schams Ferenc nevű, cseh származású gyógyszerész, aki a magyar borvidékek (és így természetesen a magyar bor) szenvedélyes megszállottja volt. 1821-ben jelent meg Vollständige Beschreibung der königl. Freystadt Pest in Ungarn című írása, melyben a magyar vendéglátási szokásokat, illetve szállókat elemzi. Meglehetősen érzékletes képet festett a reformkori magyar ember étkezéseiről.
Húsleves&marhahús
"A pesti ember, mint minden magyar, el nem engedi a mindennapi erős húslevest és a jó adag marhahúst. A jobb helyeken a leves és a hús közé közételt iktatnak, ezt általában assietnek nevezik - ami lehet farsangi fánk, valami pástétom vagy halétel. Magyarországon ugyanis az a szokás, hogy a halételeket a marhahús előtt tálalják. A marhahúshoz mesés sorozatú mártást vagy fiatal zöld hagymát, uborkasalátát vagy ecetes tormát esznek. Ezt követi a becsinált, mely borjúból vagy szárnyasból készül hosszú lével, de leginkább piros paprikával borsolva szeretik. A becsinált után a főzelék következik, tetején hússal vagy sült szalonnával, legyen az lőcsei lencse vagy pesti kelvirág, avagy bármi más, de mindig kitűnő főzelék. A főzeléket a tészta követi. De Magyarországon nemcsak az osztrák konyha tésztái járják, hanem vannak speciális magyar tészták is, amilyen a juhtúrós galuska. Az utolsó fogás a sült, legtöbbször szárnyas, de rostélyos, vesepecsenye, császárhús, szűzsült is. Mindezekhez neszmélyi, budai vörös, pesti vagy kőbányai fehér, ménesi, különféle hegyaljai, egri, magyarádi vagy szerednyei bor kapható".
Ha most minden egyes itt megemlített étel receptjét leírnánk, akkor egy kisebb szakácskönyvet kellene legépelnünk, úgyhogy mi most maradunk az alapoknál, jöjjön egy jó kis marhapörkölt!
Kossuth Lajos azt üzente
És most fogjunk neki a marhapörköltnek! Mi hiszünk a vörösboros pácolásban, mert ebben az esetben nagyon jót tesz a végeredmény szempontjából, de ez lesz az egyetlen művészkedés ebben a fogásban, megígérjük. A felkockázott, zsíros, inas részektől megszabadított marhalábszárat (legyen 1.5 kg) süllyesszük el jó vörösborban. A legjobb, ha egész éjszaka így pihen, de ha kora reggel betesszük, és délelőtt 11 felé kivesszük a hűtőből, már annak is van értelme. Most egy zen tisztaságú recepttel jövünk, úgyhogy ezúttal nem erőltetjük a répát és a zellert, pedig egyébként nagyon ajánljuk, de most nem hajlunk el semerre. A húst vegyük ki a pácléből és csepegtessük le. Kevés olajon pirítsunk kockára vágott vöröshagymát, majd dobjuk bele a húst és süssük/főzzük, amíg kifehéredik. Utána dobjunk bele egy felaprított zöldpaprikát, egy fokhagymagerezdet, két paradicsomot, egy evőkanál őrölt pirospaprikát, sót, borsot, majd öntsük fel a páclével, és ha kell annyi vízzel, hogy elfedje. Az ideális, ha lassú tűzön, vagyis közepes fokozaton rotyogtatjuk, amíg szép lassan megpuhul, a lé pedig szafttá nemesedik. A hús omlósságát folyamatosan ellenőrizzük, és ha még nem megfelelő állapotú, akkor a főzőlét pótoljuk. Ne legyünk türelmetlenek, ehhez a remek fogáshoz idő kell! Tálaljuk fehér kenyérrel, savanyúsággal, vagy főtt krumplival, ahogy jól esik.Hiába, üres gyomorral régen sem lehetett forradalmat csinálni!
