Kiderült, nem szabad olyan szigorúnak lennünk magunkkal a cukorfogyasztást illetően.
Ha azt gondoltad, hogy az egészséges életmód titka a teljes cukormentesség, egy svéd kutatás most árnyalhatja ezt a képet. Egy közel 70 ezer emberen, 22 éven át végzett tanulmány ugyanis arra jutott, hogy
azok, akik néha megengedtek maguknak egy kis édességet, jobb egészségügyi mutatókkal rendelkeztek, mint akik teljesen száműzték a cukrot az életükből.
A vizsgálat ideje alatt a különböző szív- és érrendszeri betegségek kialakulását vizsgálták, az eredmények szerint pedig nem minden cukorfogyasztás egyformán káros.
A kutatók három fő cukorforrást vizsgáltak: az édes italokat, az édességeket (pl. a péksüteményeket), és édes ételeket (pl a méz). A legkárosabbnak az üdítők bizonyultak, amelyek jelentősen növelték például a stroke és a szívelégtelenség kockázatát. Suzanne Janzi, a Lund Egyetem doktorandusza és a tanulmány egyik szerzője szerint a legnagyobb probléma ezekkel az italokkal kapcsolatban az, hogy kevésbé telítik el az embert, ezért könnyebben vezethetnek túlfogyasztáshoz.
Míg az édes italok rendszeresebben kerülhetnek az asztalra, a szilárd édességeket gyakran különleges alkalmakra tartogatjuk, és társaságban vagy ünnepi pillanatokban fogyasztjuk – tehát mértékkel –, ami így kisebb egészségügyi kockázatot jelent szervezetünk számára. Sőt, akár még jótékony hatásuk is lehet.
Merthogy a kutatás arra is rávilágított, azoknak, akik alkalmanként fogyasztottak édességet, jobb volt az egészségi állapotuk, mint akik teljesen elkerülték azokat. Ennek magyarázatát abban látják a szakértők, hogy a cukrot teljesen száműzők gyakran szigorú diétát követnek, vagy meglévő egészségügyi problémáik miatt kerülik az édességet.
Tehát az egészséges szív- és érrendszer érdekében nem kell teljesen lemondani az édességekről, de fontos a mértékletesség és a megfelelő cukorforrás kiválasztása.
(Forrás: Sky News, fotó: Getty Images)
Ez is érdekelhet: