Ilyen összevetésben Ausztrália a legszennyezőbb.

Az Ember (Parázs) elnevezésű brit klíma- és energiaagytröszt elemzése szerint a világ legjómódúbb országai továbbra is a szénerőművekből származó üvegházhatású gázok legnagyobb kibocsátói a népességet figyelembe véve.

Ausztrália a rekorder: egy főre jutó éves emissziója ötször nagyobb, mint a világátlag, és 40 százalékkal nagyobb, mint bármely más nagy szénenergiahasználó országé.

A 2015-ben aláírt párizsi egyezmény óta eltelt időszakot vizsgálva arra jutottak, hogy Ausztrália fejenként 5,34 tonna szén-dioxidot bocsátott ki évente, ezzel megelőzve Dél-Koreát (3,81 tonna), Dél-Afrikát (3,19 tonna), az Egyesült Államokat (3,08 tonna) és a világ legnagyobb összkibocsátóját, Kínát (2,71 tonna).

Az Ember a Nemzetközi Energiaügynökséget (IEA) idézve kiemelte, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamainak – köztük Ausztráliának –

a szénerőműveket 2030-ra le kellene állítaniuk, ha ki akarják venni a részüket a globális felmelegedés mértékének 1,5 Celsius-fokban való korlátozásában.

A Scott Morrison vezette ausztrál kormány azonban ezt visszautasította, és nem csatlakozott azon országok csoportjához, amelyek vállalták, hogy leállítják a széntüzelést.

Ban Ki Mun volt ENSZ-főtitkár, a békéért és az emberi jogokért tevékenykedő, Nelson Mandela néhai dél-afrikai elnök által életre hívott és korábbi világvezetőket tömörítő csoport, a The Elders (A Vének) elnökhelyettese elmondta, a megújuló energia potenciálja exponenciálisan növekszik, és az OECD-országoknak igazodniuk kell ahhoz a célhoz, hogy az évtized végére leállítsák a szénégetésből származó energiatermelést.

Még évtizedekig égetik a szenet

Ausztrália elektromos áramának 60 százaléka szénégetésből származott a múlt évben. Ez az arány fokozatosan csökken, az ország szénerőműparkja folyamatosan öregszik, de a jelenlegi ütemterv szerint a 2040-es évek végéig használatban maradnak a szénerőművek.

Az ausztrál kormányt emiatt heves kritikák érték az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye Glasgow-ban zajló 26. ülésén (Cop26). Ausztrálián kívül csak Indonézia, Mexikó és Szingapúr döntött úgy, hogy a korábbival megegyező emissziós célokat nyújtja be a Cop26 keretén belül. Morrison kormánya csak 26-28 százalékos emissziócsökkentést vállalt a 2005-ös szinthez képest, holott korábban azt sugallta, hogy 35 százalékos csökkentést is vállalni tud.

A tudósok szerint a károsanyag-kibocsátás globális mértékét 45 százalékkal kellene csökkenteni az évtized végére.

Mary Robinson volt ír államfő, a The Elders elnöke szerint a fejlődő országok vezetői „krízismódra” kapcsoltak, ellentétben sok olyan vezetővel, akik a probléma megoldásáért a legtöbbet tehetnék. Ausztráliát egy kalap alá vette Szaúd-Arábiával, Brazíliával, Kínával és Oroszországgal. „Ausztrália, ez a jómódú ország még mindig fosszilis üzemanyagot égető módban van, nem krízismódban” – mondta.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: The Guardian, MTI. Nyitókép: a Bayswater szénerőmű az ausztráliai Muswellbrook város közelében, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egészségesebben élhetsz, ha eszel cukrot, mint ha teljesen elkerülnéd

A lány, aki a hálószobájában megálmodta a fürdőruhamárkáját

A legek földrajzkvízével hogy boldogulsz? Teszteld!

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés