Nem a legszórakoztatóbb útitárs az asszonyka.

Egy Reddit-júzer, MrMagoo21 osztotta meg magáról és feleségéről ezt a remek képgalériát. A felesége gyermekkorában mindig rosszul lett az autóban, ezért a szülei folyton szédülés elleni gyógyszerekkel tömték, aminek következtében rendszerint elaludt. A gyakorlat annyira beleivódott, hogy felnőttkorában amolyan pavlovi reflexként működik, immár gyógyszerek nélkül is. Amint beül egy autóba, elalszik. Hogy ez a férjének mekkora móka, azt megcsodálhatjuk ezeken a fotókon.

:)

Ez is érdekelhet:

Ha nyáron vonatra szállunk, annak ez a néhány csodás európai hely az oka - Roadster

Európát felfedezni sokféleképpen lehet. Választhatunk nagyvárosokat célpontként, ahová könnyen eljuthatunk repülővel, de telepakolhatjuk az autót is, és élvezhetjük a szabadságot négy keréken. A vonat valahogy ritkán szerepel a közlekedési eszközeink között, pedig előfordul, hogy nem is az adott úti cél, hanem maga az út a lényeg.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Sokáig tartanánk Melanának az esernyőt

Minden fontos éghajlati mutató romlott az elmúlt 5 évben

15 milliárd forintnyi kártérítést kell fizetnie a Boeingnek egy áldozat családjának, aki a 737 Max hibája miatt halt meg

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.