Mindezt 2025-ig.

Egymilliárd tonna szén-dioxidot kell kivonni a légkörből 2025-ig, hogy a katasztrofális felmelegedés elkerülhető legyen.

Ha nem sikerül, nem érhető el az 1,5 fokos klímacél* – állapította meg a Koalíció a Negatív Emisszióért (CNE) nevű szervezet és a McKinsley tanácsadó cég friss jelentése.

* A 2015-ös párizsi klímaegyezményben több mint 190 ország írta alá, hogy a globális felmelegedés mértékét 1,5 Celsius-fokban korlátozzák az iparosodás előtti átlaghőmérséklethez képest. Sok kutató azonban úgy véli, hogy az üvegházhatású gázok jelentős kibocsátásának csökkentésére tett ígéretek mellett szén-dioxid-kivonási technológiákra is szükség van.

A jelentés szerint a jelenleg fejlesztés alatt álló projektek 2025-ig mintegy 150 millió tonna szén-dioxid eltávolítására lesznek alkalmasak, ami töredéke a szükségesnek.

Az úgynevezett negatív emissziós projektek között szerepelnek a kibocsátott szén-dioxid felszívására és tárolására szolgáló bioenergiatervek, a szén-dioxid közvetlenül a levegőből való kiemelését célzó technológiák, valamint természetes megoldások, például az erdősítés.

A jelenlegi technológiák drágák, a jelentés szerint azonban a technológiák fejlesztése és kiterjesztése alacsonyabb költségekhez vezetne. Az átlagos költség tonnánként valószínűleg 41-138 dollár (12 000-40 800 forint) lesz 2050-re. A több mint húsz vállalatot tömörítő CNE tagja többek közt a negatív emissziós erőművek fejlesztésén dolgozó Drax, valamint befektetők és kereskedelmi szövetségek, köztük a Bank of America és a Brit Iparszövetség (CBI).

Eközben...

Zsugorodik a sztratoszféra, ez pedig összezavarhatja a GPS-eket is

A műholdak élettartamára és röppályájára, a rádiósugarak kiterjedésére is hatással lehet.

Hibrid vaddisznók lepték el a fukusimai atomkatasztrófa környékét

A sugárszennyezett térség hirtelen elnéptelenedett településein jelentek meg.

(Forrás: The Guardian, MTI, fotó: Getty Images)

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Belga lány még nem volt idén a nap csaja

2025 volt a harmadik legmelegebb év a feljegyzések kezdete óta

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés