Nekünk ez a mostani második nyulunk. Az első, Gogo (2015-2016) tragikus sorsa is összefüggésben áll e cikk témájával, ő ugyanis egy másik háziállatunk, az érdeklődő természetű Karcsi kutya szájában végezte. Karcsi nem átallotta kirágni Gógika nyári kifutójának dróthálóját, hogy alaposabban megismerje szegényt.  Talán akkor tűnődtem el először azon, miért is tartanak az emberek ebben a modern korban még mindig olyan állatokat házi kedvencként, amelyek már közel nem az optimális megoldást jelentik erre a szerepre?

Bajok a kutyával

A kutyát olyan dolgokra fejlesztettük ki annak idején, hogy őrizze a barlangot/kunyhót/házat, jelezze, ha idegen közeledik, segítsen levadászni a vacsorát, egyben tartsa a nyájat, elharapja a jószágainkra támadó farkas torkát, szétmarcangolja a gazdáit fenyegető rossz szándékú embereket és hasonlók. Ma már vannak ezekre a feladatokra kényelmesebb megoldások. Lakásriasztó, puska, villanypásztor, gázspray. A  kutya szerepe elsősorban az, hogy szeressen minket, mi pedig szerethessük őt.

Vannak persze még a XXI. században is olyan kutyák, amelyek képességei nem helyettesíthetők mással. Rendőrkutyák, vakvezető kutyák, vadászkutyák, vidéki ingatlanok házőrzői, de ezek száma elenyésző a kedvtelésből tartott kutyulik mellett. Akikkel viszont van néhány probléma. Időnként veszélyesekké válhatnak, többnyire magas feldolgozottsági szintű, csomagolt tápon tartják őket, az ürülékük pedig a városokban műanyag zacskóba, vidéken általában a kukákba kerülve a lerakókba kerülő, hasznosíthatatlan szemét mennyiségét növeli.

A kertes házak udvarán tartott kutyák ráadásul hajlamosak extra mennyiségű bosszúságot is okozni gazdájuknak. Mindent összeszarnak, kipisilik a növényeket, felássák a gyepet a vakond után kutatva és megrágnak, szétszednek, tönkretesznek dolgokat.

Bajok a macskával

Nem sok macskát tartanak már egérfogásra, ők is inkább cukimuki kiskedvencek. Akik szintén konzervet esznek, ürülékük pedig a városokban hatalmas mennyiségű szervetlen alommal keveredve megy a kukába.

A "kinti macskák" pedig iszonyú mértékben pusztítják az élővilágot. Énekesmadarakat rántanak le a földre, szétdúlják a fészkeiket, kis rágcsálókat nyírnak ki szórakozásból. Egy amerikai felmérés szerint csak az USÁ-ban évente 1,3-4 milliárd madarat és 6,3-22,3 milliárd kisemlőst pusztítanak el - elsősorban nem is a házimacskák, hanem a nem ivartalanított cicák elvadult utódai.

Óda a nyúlhoz

A törpenyúl elsősorban szénát eszik és apró, nem büdös, száraz bogyókat csinál belőlük. Amiket ráadásul 90%-os biztonsággal a faforgáccsal vagy pellettel bélelt vécétálkájában helyez el, 9%-ban az éjjeli szállásául szolgáló ketrecén belül helyet el, az itt-ott tényleg csak véletlenül kipottyantott maradékot pedig a család kevésbé finnyás tagjai kézzel szokták felkapkodni és a helyére tenni. A nyúl a széna mellé megeszik bármilyen zöldséget, kertben tépkedett füvet, pitypangot, akármit és semmilyen ipari tápot, abrakot, konzervet nem igényel. A kaja mind a kertből jön, az alom pedig 2-3 naponta a komposztra kerül. Csomagolásmentes, abszolút öko-bio állat a nyúl.

Ahány nyúl, annyi jellem, de ha sokat van az emberek között, a törpenyúl hihetetlenül szociálissá válik. Shellyke gyakorlatilag velünk egy ritmusban él, reggel kijön a konyhába reggelizni, egyfolytában figyelni kell, hogy ne lépjünk rá, mert mindig oda igyekszik, ahol történnek a dolgok. Ha a kanapén ülünk, felugrik (rohadt nagyokat tud ugrani!) és a háttámlán rohangászik közöttünk, időnként kedvesen megnyalintva valamelyikőnk fülét. A pattogatott kukoricát kiveszi magának a közös tálból, ha hagyjuk. Néha meg csak úgy elnyúlik, elpihen a fotelben vagy a szőnyegen és nézegeti a sürgés-forgást maga körül. Vicces, mennyire fokozatosan tolja ki élettere határait. Élete első heteiben ki se ment a nappaliból, ahol a ketrece van, de még ma is csak a két szomszédos helyiséget járta be. Messzebbre nem szeret menni: mintha láthatatlan, lassan kijjebb csúszó falak határolnák a territóriumát.

Nem mindenkinek fogad szót, de a gazdája hívására azonnal ugrik. Fura, mennyire összejöttek lelkileg a kisebbik lányommal, aki karácsonyra kapta. Még furább, hogy bár ő adta neki a Sheldon nevet, amiről hosszasan próbáltuk lebeszélni, ma már inkább Bobeknek szólítja, amit viszont erősen támogatunk. És ami még ennél is furább, a Sheldonra sose kapta fel a fejét, viszont a Bobekre hallgat, de csak akkor, ha a lányom szólítja ezen a néven.

A leglátványosabb produkció a mosakodás szertartása. Ezt napjában néhány alkalommal végzi, de este 8-9 körül rendszeresen eljön a pillanat, amikor leül a szőnyegre, végigtisztítja a bundáját, majd jön a csúcspont: egyenként végigsimítja, áttörli a füleit. Ezt nem lehet kibírni röhögés nélkül még századjára nézve sem. Sajnos tegnap elmulasztottam az eseményt, hiába volt nálam egész este a kamera, de sebaj, tele van az internet a füleit mosó nyulakkal:

A törpenyúl betegségekre nem különösebben hajlamos, de ha nem megfelelőek a tartási körülmények, változatos bajokat produkálhat. Ha viszont jól táplálják (széna korlátlanul, egyéb kaják módjával), van lehetősége mozogni, tisztán tartják a helyét, csak két vírusos nyavalyával kell nagyon vigyázni. A myxomatosis-t és a vérzéses betegséget egyaránt a szúnyogok terjesztik, a halálozási arány 95% feletti (!), de szerencsére van rá oltás, amit évente kell ismételni és alkalmanként 4-5 ezer forintos költséget jelent.

Mi pár napja adattuk be az első szurit és rögtön hallottunk is a dokitól egy nyulas rémtörténetet, amit talán érdemes továbbadnom. Egy másik nyúltulajdonost ugyanis kórházba juttatott a saját nyula. A gazdi a tévé előtt elaludt, a rajta heverésző nyúllal pedig történt valami; talán rátette az ember a kezét álmában vagy pont a Gyalog Galopp ment a tévében és ötletet kapott az állat, nem tudjuk. Mindenesetre a nyuszi megvadult és összeharapdálta-karmolta a gazda mellkasát, nyakát. A sérülések ugyan csak felületesek voltak, viszont azt tudni kell, hogy a nyúl foga folyamatosan kopik, a fogvégek laza szerkezete pedig ideális baktérium-táptalaj, ezért a harapások könnyen elfertőződhetnek - ez így is történt, az eset vége masszív antibiotikum-kezelés lett, kórházi megfigyeléssel. Viszont ezek a kalandok megelőzhetők, ha egyrészt nem bántjuk a nyulat, hanem óvatosan emeljük fel, fogjuk meg és ezáltal nem adunk neki okot a harapásra; másrészt, ha az ivarérés során esetleg agresszívebbé váló baknyulat kiheréltetjük. Ezzel a manőverrel meg lehet előzni azt is, hogy a felnőtt hím nyuszi vizelete kellemetlen szagúvá váljon, bár ez ivartalanítás nélkül sem törvényszerű.

Még egy fontos dolog: az új nyúl elöl 4-5-6 hónapos koráig rejtsük el a vezetékeket! Ha élete első hónapjaiban nem találkozik kábellel és nem kóstolja meg, utána már nem fog vele kísérletezni. Ha viszont igen, rákap az ízére, és onnantól élete végéig dugdosni kell előle a vezetékeket, különben igen hamar eljöhet az élete vége!

Nekünk eddig szerencsénk van. Sheldon egyelőre nem tör az életünkre, nem rágja a drótot és még nem is büdös, sőt: kimondottan jó illata van. És hihetetlenül cuki, szerethető és vicces jelenség, ahogy száguldozik a házban, heverészik a kanapén és velünk együtt éli az életünket. Éljen a nyúl, a húsvéti jelkép, a XXI. századi ideális, ökosemleges, szemétmentes társállata! Törpenyulat mindenkinek!