Az Alibaba alapítója, az 50 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező Jack Ma élesen kritizálta a Kínai Kommunista Párt gazdaságpolitikáját, valamint az állami tulajdonban lévő bankok működését egyik októberi beszédjében. Úgy tűnik, a nagy testvér nemezise Kína leggazdagabb és a világ egyik legbefolyásosabb emberét is képes utolérni.

Jack Ma, a nyitott és piacvezérelt gazdaság nagy támogatója többek között arról is beszélt Sanghajban, hogy Kínának reformokra volna szüksége, valamint arra, hogy bizonyos innovációkra végre igent mondjon.

A leggazdagabb kínai ezek után eltűnt a nyilvánosság szeme elől – már két hónapja nincs hír róla, és Twitteren sem üzent október eleje óta.

Már két hónapja, hogy nincs hír Jack Máról

A Yahoo szerint érdemes eltűntként kezelni az üzletembert, aki az általa indított, jó üzleti érzékű fiatalokra vadászó valóságshow zsűrijében sincs már jelen. További adalék a sztorihoz, hogy az Alibabát is birtokló Ant Groupra még karácsony előtt rászálltak a kínai hatóság emberei, hogy kiderítsék, a cég megsértette-e a monopóliumra vonatkozó előírásokat – a vizsgálat hatására a cég részvényei esni kezdtek, Jack Ma eltűnése miatt pedig még mindig nem találtak magukra.

Az ilyen egyébként olykor megesik Kínában, bár az ember azt gondolná, hogy az ország legvagyonosabb alakja a kapcsolatai és befolyása révén védettséget élvez.

Eltüntették a fotóriportert, aki megrázó képeket közölt a kínai valóságról

Mutatunk egy válogatást a munkáiból. Figyelem, egy-egy eléggé felkavaró lehet.

(Forrás: Business InsiderForbesIndex)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Lunának elkészítenénk a város legjobb sonkáját

7 millió forinttal is többet kereshetnek évente a diplomások az érettségizettekhez képest

Bemutatjuk a Victoria's Secret egyik angyalát

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés