Elképesztő különbségek vannak, de – mint az elemzők mondják – ez nem magyar sajátosság.

Bár tavaly – a koronavírus-járvány hatására – megtorpanás, enyhe visszaesés volt tapasztalható, összeségében azért elmondható, hogy az elmúlt években emelkedtek a lakásárak Magyarországon. A Takarék Index elemzéséből kiderült, hogy

egy 60 négyzetméteres lakást átlagosan több mint tizenegy évi nettó átlagbérből lehet megvenni Budapesten, Nógrád, Heves és Békés megyében három-ötévnyi bért kell összegyűjteni, míg más megyékben (pl.: Somogy, Hajdú-Bihar) akár nyolcévnyit is.

Lakást vásárolni...

  • ...a legnehezebb Budapesten és környékén, a Balatonnál, Győr, Kecskemét, Debrecen, valamint Sopron, Mosonmagyaróvár és Szentgotthárd környékén lehet.
  • ...a legkönnyebben pedig Kelet-Magyarországon lehet.

A Takarék Index kiemelte hogy lakóingatlanok értéke 2014 eleje óta nominálisan 146%-kal nőtt 2020-ra, míg a bruttó átlagkereset ugyanezen időszak alatt mintegy 66%-kal emelkedett.

Az elemzők összegzésképpen úgy fogalmaztak, hogy 2008-hoz képest általában könnyebb, 2014-hez viszonyítva nehezebb lakáshoz jutni. Hozzátették, hogy a megfizethetőség romlása – elsősorban a városokban – nem magyar sajátosság, hanem nemzetközi szinten jellemző trend.

Eközben...

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés