Elmondjuk, hogy készülj rá az ünnepi időszakra.

Az ünnepek, pláne a karácsony egyik velejárója – és egyben a legjobb része – a végtelen számú finom falatok habzsolása. Persze ezeket az ünnepi étkezéseket nem érdemes kihagyni, viszont lehet okosan csinálni. Mondunk is néhány szakértői tippet, hogyan engedheted meg magadnak a bűnözést, hogy aztán karácsony után ne gyűljön meg a bajod a felszedett kilókkal.

  • Kerüld a túlevést: Nyugodtan kóstolj meg mindent az ünnepi asztalról, de ügyelj arra, hogy mindenből csak kicsit fogyassz. Ahogy a közhely is szól: inkább többször keveset, mint egyszerre sokat.
  • Tudatos étkezés: Persze karácsonykor engedd meg magadnak a finomságokat, sőt még az italozásról sem kell lemondanod, ugyanakkor a plusz kilók elkerülése érdekében érdemes már az ünnepek előtt (és persze utána is) tudatosabban étkezni. Manapság számos étrend közül lehet válogatni, amelyekkel könnyen, tervezve szabadulhatunk meg a nem kívánt kilóktól, ezzel kapcsolatban talán a legfontosabb azt eldöntenünk, hogy milyen hozzávalókon alapuló étrendet követnénk a legszívesebben, illetve, hogy mi az elérni kívánt cél.
  • Italozás okos(abb)an: Karácsonykor az alkoholfogyasztásra is érdemes odafigyelni, hiszen a szeszesitalok tele vannak szénhidráttal és kalóriával. Az ünnepek alatt bánj valamivel óvatosabban a piázgatással, például próbáld meg a tömény italokat kevésbé előnyben részesíteni és kerüld a tejszínes, szirupos koktélokat.
  • Mozgás: Semmiképp se hagyd, hogy a karácsony kizökkentsen a rutinodból. Ha előtte is edzettél, mozogtál, akkor az ünnepek alatt is szánj időt például egy rövidebb kocogásra vagy akár egy lazább otthoni edzésre – persze ezeknek a mennyiségén lehet csökkenteni, hiszen mégiscsak ünnep van.

(Forrás: MyEatrend, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
15% Naná, és nagyon keményen.
36% Igen, de menedzselhető.
49% Szerencsére nem.