A fotó, amit e sorok felett látsz, az utolsó fénykép, ami Misima Jukióról, az egyik legnagyobb japán íróról készült. A fotó elkészülte után néhány perccel meglehetősen sokkoló halált halt.
Misima Jukiót háromszor jelölték az irodalmi Nobel-díjra, korának egyik legünnepeltebb szerzője volt, akit a nemzetközi irodalom is felfedezett magának. Regényt, forgatókönyveket, színdarabokat írt, színészkedett, modellként is dolgozott, megszállottan edzette a testét, és mindezek mellett volt még egy igencsak érdekes szenvedélye: erős nosztalgia élt benne a császári Japán és a japán harcművészetek szellemisége, a bushidó iránt.
Szinte már perverz módon vonzotta a militarizmus: 1967-ben belépett a Japán Önvédelmi Haderőbe, amely a II. világháború utáni japán hadsereg neve volt. Ennek létszámát, arzenálját erősen korlátozta az amerikai hadsereg, illetve az új japán alkotmány, amelyet szinte egymaga Eisenhower tábornok írt 1945-ben.
Misima Jukio 1968-ban úgy döntött, hogy ő sokkal jobb, szellemiségében igazabb hadsereg lenne képes felállítani, mint az önvédelmi haderő, ezért megalapította magánhadseregét. A Pajzs szövetségébe (Tatenokai) harcművészetben jártas, elit diákokat toborzott, akik hozzá hasonlóan nosztalgikus érzéseket tápláltak a háború előtti Japán iránt.
Miközben a világ irodalmi teljesítményéért ünnepelte, ő valami egészen mást forgatott a fejében. 1970 november 25-én "néhány tanítványával ellátogatott a honvédelmi erő keleti (tokiói) főparancsnokságára, ahol fogságba ejtettek egy tábornokot, és elbarikádozták magukat egy irodában. Misima egy előre elkészített beszéddel és a követeléseiket tartalmazó, kilógatott felirattal az erkélyre lépve beszédet mondott a kinn összeverődött személyzetnek. Arra buzdította őket, hogy hajtsanak végre államcsínyt, és ruházzák fel hajdani abszolút hatalmával az uralkodót."
Ekkor készültek róla az utolsó fotók.
Mivel szavait csak fújolás fogadta, visszalépett az irodába, és szeppukut követett el. Ez azt jelenti, hogy egy rövid pengével felhasította saját hasfalát. Mivel ebbe csak lassan lehet belehalni, ez a mozdulat tulajdonképpen szimbolikus, a tradicionális szamuráj szokásoknak megfelelően egy előre kiválasztott társának kell befejeznie a szertartást, azzal, hogy lecsapja társa fejét.
A segéd szerepére kiválasztott diák, Morita Maszakacu volt, aki kezében karddal várta, hogy Jukio felhasítsa a hasát.
Amikor ez megtörtént, többször is sikertelenül próbálta lecsapni a fejét, de idegességében nem sikerült neki. Ezt végül egy másik diák, Koga Hirojaszu tett meg helyette. Ezek után Morita Mazakacu is szeppukut követett el, Koga Hirojaszu az ő fejét is levágta.
A brutális öngyilkosság és a körülmények sokkolták Japánt, a szerző cselekedete ugyanakkor megosztotta a közvéleményt. A baloldali sajtó már életében sokat támadta nacionalizmusa miatt, és ez a puccskísérlet kapcsán sem szűnt meg, ugyanakkor sokan tisztelték hazája és a bushido hagyományok iránti tisztelete miatt. Nehéz eldönteni, hogy a mindössze 45 éves szerzőt mi motiválta: talán valóban arról volt szó, hogy tettével arra próbálta felhívni a közvélemény figyelmet, hogy túl sokan fordulnak el az évszázados japán hagyományoktól. Az is biztos, hogy Jukió évek óta foglalkozott az öngyilkosság gondolatával, és ezt a teátrális, drámai módját választotta a befejezésnek. Írói életművéből nehezen lehet levezetni azt, ami élete utolsó perceiben történt, nem meglepő, hogy a hozzá közel állókat is sokkolta halálának módja.