Láttunk már néhány különleges Nike Air Jordant, de ilyet még nem.

A dizájnerek előszeretettel dolgoznak ezekkel a cipőkkel, nem véletlenül készítettek már belőlük őrültebbnél őrültebb variációkat. Most éppen a The Remade csapata gondolta úgy, hogy miután a Jordan Brand év elején előállt a Jordan IV Levi's Design-nal, ideje még egyet csavarni a dolgokon, és megvalósították a saját ötletüket. Szerintük ugyanis így kell kinéznie egy Nike sneaker és egy Levi's dzseki szerelemgyermekének.

Ennek érdekében természetesen apró darabokra kellett vágniuk egy farmerdszekit, különben nem kerülhetett volna az ikonikus Levi's címke a cipő sarkára, valamint a zsebei a nyelve helyére.

Ha megnéznéd még néhány szögből ezt a különleges cipőt, akkor látogass el a márka honlapjára. Előrendelni is itt lehet egyébként, még néhány napig akciós áron, 1000 dollárért (250 ezer forint). Mindössze 30 párat készítenek belőle, szóval ha egy ilyen kerül a lábadra, nem valószínű hogy máson is látod majd.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
15% Naná, és nagyon keményen.
36% Igen, de menedzselhető.
49% Szerencsére nem.