Danny Wylde, azaz Christopher Daniel Zeischegg nyíltan beszélt egy interjúban arról, hogy milyen egészségügyi problémákat tapasztalt, miután egy halom filmben szerepelt.

A több mint 10 évig tartó karrierje során nagyjából 600 jelenetben tűnt fel. Az egész úgy kezdődött, hogy kellett neki valami munka a suli mellett. Fiatal volt és kellett a pénz ugyebár...

A pornóba úgy vágott bele, hogy egyetlen alkalommal kipróbálja, ám ebből elég szép és hosszú pályafutás lett.

Ennek az oka az lehetett, hogy eleinte baromi jól megélt belőle. Havonta csupán néhány napig forgatott és cserébe több ezer dollárt kapott. Az első pár alkalommal 300 dollárt (88 000 forint) kapott egy-egy forgatásért, majd 5-700 dolcsira (kb. 170 000 forint) emelkedett a gázsija.

Aztán viszont feljebb lépett és főállású pornóssá avanzsált, ami persze még több pénzt jelentett, ám ugyanakkor az elvárások is megnőttek vele szemben. Kapott 4 ezer dolcsit (1.17 millió forint) havonta és csupán 6 napot kellett dolgoznia. Ez a tanulás mellett tökéletes volt számára, ám annak érdekében, hogy állandóan teljesíteni tudjon

folyamatosan merevedési zavarok elleni gyógyszert szedett, míg végül egészen függővé nem vált.

Egy idő után már csak gyógyszerrel tudott "dolgozni". Sőt, a magánéletére is kihatással volt, hiszen a randijai előtt is bevette a gyógyszert, nehogy aztán ne tudjon pornósztárhoz méltóképpen teljesíteni az ágyban.

Saját bevallása szerint a sokéves karrierje alatt háromszor kötött ki a kórházban a kóros, múlni nem akaró erekciója miatt. A harmadik alkalommal az orvos azt mondta neki, ha továbbra is így folytatja, komoly szövődmények alakulhatnak ki, amelyek végleg impotenssé tehetik. Ettől annyira megijedt, hogy másnap ki is lépett. A filmgyártástól azóta sem szakadt el teljesen, ám már nem felnőttfilmekben gondolkodik.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában