Kétezer-tizenkilenc szeptember tizenhetedike. Jól jegyezd meg ezt a dátumot, ekkor lépett ugyanis érvénybe Wibmer törvénye. Nem egy mutyizó újfeudalista jogszabályról van szó, sokkal inkább az impulzusnyomaték tételének újraértelmezéséről, amely a hiperbolikus geometria világának fő működési elveit tárja elénk. Ha hozzánk hasonlóan lófaszt sem értettél abból, amit eddig leírtunk, akkor azt jelenti, készen állsz a következő nyolc percre.

A produkció mögött Fabio Wibmer áll, egy akár egyszerű bringás is lehetne sógorország egyik alpesi legelőjéről, csakhogy közben úgy triálozik, ahogyan anyám főz. A bő nyolcperces videóban Wibmer lényegében annyi fekete öves trükköt mutat be, hogy az nyerőgépes szilvából is sok lenne; az ingerküszöbünket pedig olyan hamar az egekbe préseli, hogy szegény agyunk egy idő után már képtelen adekvát biokémiai reakciókkal szolgálni a látottakra. Nem is dumálnánk tovább, csak annyit még, hogy a Wibmer's Lawban 1:10-től kezdődik az igazi durvulás. Kösd be magad!

Egyébként az osztrák bringás személyében egy közismert profit tisztelhetünk, ha nem volt ennyi belőle, a YouTube-oldalán még találsz tőle videókat. És nem hagymát pucol bennük, azt elhiheted.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyenek voltak a március 15-ék a szocialista Magyarországon

Gyönyörű izraeli lánnyal zárjuk a hetet

Az iráni háború váratlan következménye: Kína erősíti a zöldstratégiáját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
21% Igen, nagyon bejött.
38% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
13% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés