A jövőben akár az Északi-sarkvidéken is előfordulhatnak majd erdőtüzek.

Egy új kutatás szerint a század végéig mintegy 50 százalékkal nőhet az extrém erdőtüzek száma. Olyan térségekben is megnő majd a kockázatuk, ahol korábban ez nem volt jellemző, köztük az Északi-sarkvidéken is. Az extrém tüzek a tudományos meghatározás szerint olyan rendkívüli tűzvészek, amelyek nagyjából százévente egyszer fordulnak elő. A kutatók az egyre növekedő hőmérséklettel és a földhasználatban bekövetkező változásokkal magyarázták a romló tendenciát.

Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) tudósai szerint a hetekig égő nagy tüzek egyre forróbbak, és hosszabb ideig is égnek a bolygó számos olyan részén, ahol mindig is voltak erdőtüzek. Manapság azonban már a távoli északi területeken, a kiszáradó tőzegmezőkön és a felolvadó permafroszton is fellángoltak a tüzek. A tanulmány szerint a 2010–2020-as időszakban feljegyzett tüzekhez képest 2030-ra akár 14 százalékkal is nőni fog a szélsőséges tüzek száma világszerte. A növekedés 2050-re elérheti a 30 százalékot, az évszázad végére pedig az 50 százalékot.

Andrew Sullivan, az ausztrál állami kutatóintézet, a CSIRO munkatársa elmondta, hogy a tűzgyakoriság globális elemzése alapján 1,3–1,5-szeresére nőhet az ilyen jellegű tűzesetek lehetősége. Az eredmények nem változtak az alacsony vagy magas szén-dioxid-kibocsátási forgatókönyv esetén.

A tanulmány a szélsőséges tűzviharokat rendkívüli vagy szokatlan tüzekként határozza meg – de ez a meghatározás helytől függően jelentősen eltérhet. Az Északi-sarkvidéken egy tőzegtűz óránként csak centimétereket terjed, de hatalmas területeket érinthet, mert nincs ott senki, aki bármit is tehetne ellene.

„Egy ilyen tűz a tőzeglápokban extrém tűznek számít, de nem hasonlít ahhoz, amit például Kaliforniában tartanak extrém tűznek”

– fűzte hozzá Sullivan.

A tanulmány csak a szélsőséges tüzek előrejelzésével foglalkozott, de a szerzők szerint a földhasználat változásával és a népesség növekedésével a kisebb erdőtüzek száma is növekedni fog. Ez pedig jelentős hatással lehet az éghajlatváltozásra, mivel tovább növeli a légkörbe jutó szén-dioxid mennyiségét.

(Forrás: MTI; kiemelt kép: illusztráció/Getty Images)

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
Josefine miatt már nem az ABBA-lányok jutnak eszünkbe a svéd nőkről