Egy rangos nemzetközi verseny fődíját húzták be.

Csupán egy éve lett önálló divízió a DVM group látványtervező csapatából, de máris komoly nemzetközi sikert ért el. A cég az egyik legnagyobb ingatlanszakmai verseny, az International Property Awards európai döntőjében négy kategóriát is megnyert, ebből kettőben (építészet és építészeti CGI) a szakmai zsűri a világversenyre is benevezte, ahol megkapta a legjobb nemzetközi építészeti vizualizációnak járó fődíjat.

Az építőipari cég komplex szolgáltatásokat nyújt, belsőépítészettel, építészeti tervezéssel is foglalkozik, a vizualizációs csapat önálló divízióba szervezésétől pedig világszínvonalat reméltek egy évvel ezelőtt – ahogy a londoni díjátadón kiderült, nem is hiába.

Ez a terület messze túlmutat a látványterveken: olyan komplex megoldásokat kínál, amelyek jelentősen segítik a különböző döntéshozatalokat.

Például a projekt előrehaladtával a vizualizációs megoldások tárháza is egyre szélesebb területeknek nyújt segítséget, így a marketing és sales folyamatoknak, de a HR-nek is segíthet a változásmenedzsmentben vagy a toborzásban. És nemcsak hagyományos látványtervekre kell gondolni:

képesek akár valós időben, a VR térben tervezni, ami kifejezetten előnyös a külföldi befektetőiknek, akik naprakész információkat kapnak a projekt alakulásáról, anélkül, hogy bárhová is utaznának.

A DVM group jelentős hardver- és szoftverfejlesztéseket vitt véghez az elmúlt egy évben. „Abban biztos vagyok, hogy Magyarországon is lehet világszínvonalú vizuális terméket előállítani, és minden erőnkkel azon vagyunk, hogy ezt Európában és Ázsiában is megtudják – mondta Massányi Tibor cégvezető, egyben a cégen belül az építészeti innovációkért felelős vezető. – Az ArchViz csapatunk művészetként tekint a vizualizációra, ez a magas minőség minden munkájukon visszaköszön.”

A fődíjas munkákat ebben a videóban láthatod:

(Forrás: DVM group)

Ez is érdekelhet:

Egy Zala megyében felhúzott kabinon ámul az internet

Az egész világon imádják ezeket a kis kabinokat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ezek a kéziszerszámok nélkülözhetetlenek lesznek számodra 2025-ben

Egészségesebben élhetsz, ha eszel cukrot, mint ha teljesen elkerülnéd

A lány, aki a hálószobájában megálmodta a fürdőruhamárkáját

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés