Büfészekerek

A történelem első food truckjait az 1800-as évek közepére datálják. Ezek főként kisebb kocsik voltak az USA-ban, melyekből szárított babot, kávét, szárított marhát, sertést és hasonló, nem romló termékeket szállítottak – friss áruról akkor még szó sem volt. Megjelenésüket főként a nyugatra való terjeszkedés hívta elő a polgárháború után, amikor hosszú hónapokig vándoroltak a marhapásztorok, de enni túl sok mindent nem volt, így hát kénytelenek voltak megoldani maguknak a szállítást. Később, az 1890-es évek végére hasonló ételes kocsik látták el például az éjszakai munkásokat is New Yorkban.

Kajaautó, mint életforma

Az 1950-es évek végén az amerikai hadsereg használt mobilkantinokat, hogy a hadsereg bázisain állomásozva tudja ellátni a katonákat, az igazi robbanás viszont napjaikban következett be, és az elmúlt években lett a food truck igazán trendi és hip USA-szerte. Nagy éttermek nyitnak ilyeneket, séfek választják ezt az életformát maguknak, és a gourmet street food egészen új értelmet nyer, legyen szó hamburgerről, vietnami vagy távol-keleti fogásokról, netán ínycsiklandozó szendvicsekről, kézműves fagylaltokról, vagy épp vegetáriánus ételekről. A világ jobb helyein, ha felmész Twitterre, akár rögtön láthatod is, melyik kedvenced érkezik aznap a munkahely környékére.

A legfejlettebb street food kultúrája meglepő módon Ázsiának van, mert ha valahol, ott aztán szükség van arra, hogy gyorsan és olcsón etessenek meg rettenetes mennyiségű embert. Európában Belgium jeleskedik sültkrumpli-mobil téren, a franciáknál a klasszikus tex-mex gyorskaja érhető el, Angliában pedig a kulturális olvasztótégelynek köszönhetően minden van, legyen szó akár indiairól, akár burgerről. És ne feledkezzünk meg Kanadáról sem, ahol klasszikusan kávét vagy a helyben igen népszerű sült krumplit kaphatunk bárhol és bármikor.

Ennyit az áttekintésről –  most pedig ismerkedjünk meg három hazai történettel!

Snackmobil jön

A legelső itthoni food truck 2006-ban indult: a Snackmobil egészen 2010-ig járta a fesztiválokat. Erről Veégh Viktor (Mangalica Húspatika) a Hamburger Dayen adott pár infót. A Snackmobil úttörő volt abban, hogy a mobilitást próbálta kihasználni, és valahol közterületen árulni a jóságot, de a fővárosi önkormányzat úgy gondolta, nem szabad megbolygatni a gyrososok egyeduralmát, és négy–hat elutasított kérelem után ez az érv sajnálatos módon beigazolódott: a mobil nem tudott engedélyt szerezni.

Egyik elsődleges célja a Snackmobilnak az volt, hogy itthon még nem látható módon egy önjáró vendéglátóipari egységgé váljon, amely rövid idő alatt bárhol fel tud tűnni, sőt, a nagyérdemű még azt is látja, mit eszik, szóval látványkonyha funkcióval is rendelkezett. Főként paniniket kínált (ez egy olasz péksütemény, benne csirke- vagy tarjasteak, vele sült hagymával, zöldségekkel, egy speciális szósszal leöntve), természetesen frissen készítve, valamint vegetáriánusok számára kapható volt egy mozzarellás verzió is.

Már akkor is kérhető volt a mai mangalica hot dog elődje, grillkolbász kifliben, sült hagymával, valamint nem minden magabiztosságot nélkülözően azt is állították, hogy övék az ország egyik legjobb sült burgonyája. Sajnos ezt már nem tudjuk alátámasztani, vagy cáfolni, de ha valaki kóstolta, az ne legyen rest, és kommenteljen!

A járműveket három és fél tonnás teherautókból alakították át, és tökéletesen önellátóak voltak, így akár egy erdei tisztáson is képesek voltak arra, hogy drótos amper nélkül etessék meg az embereket a több száz literes gáztartályok és egy hat kilowattos aggregát segítségével.

Burger House

A Snackmobilról lecsúsztunk, de a Burger House-ról nem: ez Lázár Péter,  a legnagyobb hazai, egy kézben lévő, de nem multi hamburgerlánc tulajdonosáé, vele is váltottunk pár virtuális szót az autóról a Burgerblogon.

A Burger House mobil ötlete 2011 decemberében született meg, és egészen egy évet kellett arra várni, hogy az utolsó ecsetvonások is felkerüljenek rá. Ez hosszú időnek tűnhet, de ha látjuk mögötte, hogy a kocsit azon év márciusában találták meg, és augusztusban történt csak meg az átadás, már nem tűnik olyan soknak, főleg, hogy az étterem napi üzemeltetése mellett, kvázi szabadidőben történt az átalakítás. A koncepció az volt, hogy legyen egy olyan egység, amely egyrészt önjáró, másrészt akár egy napon belül is tudja változtatni a helyét.

Engedélyeztetése hasonló volt egy étterméhez, azzal a könnyítéssel, hogy jelen esetben az előkészítést még az étteremben végzik, de  kiépített mosogató például van a kocsiban, két sütőrész (egy a kocsiban, egy kitelepíthető lávaköves) nagyjából a lényeges felszerelések sora. A kocsihoz jár még egy napernyő és egy mobil leülős szett is, hogy ne állva kelljen a vevőknek enniük, mint a lovaknak. Az egész koncepció is erre épül: semmi sallang, csak te és az étel.

A kerületek nem adtak hozzájárulást a helyfoglalásra, ezért csak magánterületen lehet megjelenni vele: különböző rendezvényeken, például a Rakparti Szlalompartyn és a nemrég véget ért kenesei ACCH Nyári Nemzetközi Amerikai Autóstalálkozón.

A food trucknak persze megvannak a korlátai is, nem lehet a teljes éttermi kínálatot egy az egyben átültetni, csak a legnépszerűbb vagy legegyedibb elemek kaphatóak csak (10 versus 26); az édesszájúak palacsintával fejelhetik meg az ebédjüket, ha ellátogatnak oda, ahol áll.

És a legújabb szereplő

Harmadikként a Zing Burger megálmodói, Csanda Eszter és Susánszky Ádám is mesélt az autó történetéről, egészen a 2012 végi kezdetektől. Akkor még inkább csak álom volt a dolog, de azt már érezték, hogy a nemzetközi trendbe mindenképp be kellene kapcsolódni a kevés konkurenssel működő hazai piacon.

A munka érdemi része náluk is az autó beszerzésével kezdődött: idén februárban vettek egy korábbi grillcsirkés mobilt, pár hónap alatt pofozták a most látható formára. Belső berendezései elektromos áramról működnek, ez általában a nagyobb rendezvényeken (fesztiválok) biztosított, a kisebbeken pedig mindig helyi megoldás után néznek.

A benti grill és a többi berendezést (hűtők stb.) is nagy gonddal válogatták, hogy a leendő nyári forróságban se nyekkenjenek meg, és stabilan tudják működjenek. A konyha lelkénél, a sütőberendezésnél szóba jött a broiler is, de az a gáz miatt egészségtelenebb valamennyivel, mint a részben automatizált elektromos sütő.

Ők is csak ott állhatnak meg, ahol van egy közterülethez csatlakozó magánterület is: a fesztiválokon már megjelentek, a fennmaradó időben pedig a Gozsdu udvarban érhetőek el, de a jövőben például a tervek között van nagyobb irodaházak közelében is a letelepülés, hogy a kínai-gyros-kantin kínálatból kiszakadva is ehessenek a céges rabszolgák valami finomat.

Ha már megemlítettük a fesztiválokat, érdekes jelenséggel szembesültek Zingék már a VOLT-on is: a napi ötszáz–hatszáz burger eladása mellett toronymagas népszerűségre tettek szert, ami a minőség és az ár tökéletes arányára vezethető vissza. A Street Burger ezerforintos ára a garancia arra, hogy aki szeretne egy jót enni relatíve olcsón, az is megtalálja a számítását.

Ugyan még csak pár fesztiválon vannak túl, mivel pedig céljuk a hosszútávú burgerélmény megteremtése és fenntartása, osztogatják a kitűzőket, matricákat, és a reakció sem marad el: már most van olyan, aki az egyes lokációkon csak a Zinget választja napi betevő marhahús- és szénhidrátforrásának. Nem véletlen: a húsok frissek, nem fagyasztottak, a zsömle pedig házi recept alapján készül egy külső pékségben.

A kínálat javát a burgerek adják, ezen nem is akarnak változtatni, köretekben és további burgervariációkban gondolkodnak még. Ádám ezen a ponton egy baconös-hagymalekváros és egy chutneys verziót említett meg, ami már magában is elég izgalmasnak tűnik ahhoz, hogy újra visszatérjünk, és semmiképp se unjuk meg a burgert.

Ha még több kajaautós hírre és burgerrel megpakolt tartalomra éhezel, feltétlenül látogasd meg a Burger Blogot, tetszeni fog!