Egy trió, amelynek tagjai nem dolgoztak össze, mégis nagyon hasonlót alkottak. A bomlás virágai házakon, kosárpályákon, falakon.

BBC által felkért tudósok nemrég összerakták egy infografikában, hogy mi fog történni a Földdel a távoli jövőben. Eszerint jó ezer év múlva – ami már nincs is annyira távol – a legtöbb ember által felhúzott építmény már nem fog létezni abban a formájában, ahogy most ismerjük. Sokkal inkább fog létezni romokban, és ennél is valószínűbb, hogy nem fog már létezni egyáltalán. Szerencsére azonban vannak kiváló fotósok, akik már most felfedezték a romlás gyümölcseit, és le is aratták a két szép szemünk kedvéért. Az biztos, hogy mindig lesz valami rejtélyes esztétikája az elhagyatottságnak, és ez mindig kérdések felvetésére sarkall – meg az expozíciós gomb sűrű böködésére.

Salva López például a kiszáradt strandokat helyezte fókuszába: szürkésen-lágyan fényelt képein harapni lehet az elmúlás hűvös leheletét, annyira, hogy szinte még egy-egy visszhangzó gyerekkacajt is elcsíphetünk, ha eléggé élénk a képzeletünk. Ezeken a helyeken nemrég még fröcsögtek a vízcseppek, mára viszont csak törmelékek maradtak, amelyek már a graffitiseknek sem nyújtanak különösebb izgalmat, így utoljára a fotósok maradtak, akik megterítenek a markológépeknek, hogy a befektetők pár tollvonással egy újabb hotelt húzhassanak fel a nyári emlékek helyére.

Hasonlóan járhat az agya Adrian Skenderovicnak is, aki megkopott kosárpalánkokkal kezdett haverkodni a fényképezőjén keresztül. Képei nyomán nem nehéz előkaparni magunkból az olyan kérdéseket, hogy: mi lehet a történetük, mennyiben tükrözik az adott közösség törődését környezetük iránt? Melyek azok az országok, ahol a legegyszerűbb sportpálya is meg tud maradni fontos közösségi térként? Mit jelképez az elhanyagoltság? A Lost Hoops nevű sorozat ezekre nem ad válaszokat, de nem is ez a dolga.

A legerősebb széria mégis talán a baltimore-i Ben Marciné, aki olyan, XIX. században épült sorházak egy-egy tagját fotózta le, amelyek mellől már elpusztították a szomszédos épületeket – amelyek ugyanígy nézhettek ki. Történetük nem ismert, és az sem világos, miért pont ezek maradtak talpon – furdaló kérdőjeleket hagyva a szemlélőben. Így azonban sokkal inkább felfigyelhetünk a részletekre, amik akár tíz tök egyforma, egymás mellett sorakozó ház esetében nem biztos, hogy annyira szembejönnének velünk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában