A Hello Wood tervezői újragondolták és kibővítették a sikeres faházukat, és a Kabinka második szériája ezzel még praktikusabb és még otthonosabb lett.

Hangulatos kabinházairól ismerjük a magyar Hello Woodot, és a legújabb projektjük a korábbi Kabinka újragondolása. A második széria újdonsága, hogy az épület közepére egy kocka alakú „dobozt” képzeltek el, amely a konyhát, a fürdőszobát és a beépített szekrényt is magába foglalja. A doboz ezzel két helyiségre – nappalira és hálófülkére –, valamint az azokat összekötő folyosóra bontja a teret, fölötte pedig még egy galéria is helyet kapott.

Faházban még sosem voltál ennyire közel a természethez – a hatalmas, üvegből készült homlokzatoknak köszönhetően még a szobákban sétálva is a kertben érezheted magad.

A több mint egyéves fejlesztés során elkészülő Kabinka 2.0 minden tulajdonságával meghaladja a korábbi modellt, átgondolt és praktikus kialakításával szálláshelynek és egyéni használatra is kiválóan alkalmas. A lapra szerelhető elemekből álló ház további előnye, hogy könnyen szállítható és egyszerűen összeállítható, ezért akár egy hét alatt megépül, és bárhová elhelyezhető, legyen az vízpart, domboldal, az erdő széle vagy a kert vége.

Ez is érdekelhet:

Egy Zala megyében felhúzott kabinon ámul az internet

Az egész világon imádják ezeket a kis kabinokat.

Otthont, irodát és szaunát rejt ez a három lett faház

Három kabinban minden, ami egy nyugodt élethez kell.

Beköltöznénk télire ebbe a pompás faházba a Dolomitokban

Ha nem szeretsz síelni, itt akkor is laknál.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Sokáig tartanánk Melanának az esernyőt

Minden fontos éghajlati mutató romlott az elmúlt 5 évben

15 milliárd forintnyi kártérítést kell fizetnie a Boeingnek egy áldozat családjának, aki a 737 Max hibája miatt halt meg

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.