Csörgő Zsolt úgy kezdte a vállalkozását, hogy az egyetemi ösztöndíjából vett tíz órát, amiket aztán eladott. Ma már övé az ország egyik legismertebb antik óraszaküzlete, a 10óra10. Folytatódik az Órások című sorozatunk.
Nálad hogyan kezdődött az órázás? Mi volt a legelső órád?
Gyerekkoromban volt egy digitális órám, de azt anno gyorsan szét is szedtem, szóval nem mondanám rá, hogy az volt az első igazi órám. 18 éves lehettem, amikor vettem magamnak Maka Gyurinál (akinek a Bajcsy-Zsilinszkyn volt órásboltja akkoriban) egy Pobedát, majd még érettségi előtt beszereztem egy acéltokos Poljotot is.
Mi volt az első olyan óra, ami nagy hatással volt rád?
Emlékszem, hogy nagypapámnak volt egy kék számlapos Doxa Conquistadorja, ami akkora hatással volt rám, hogy rögtön vettem is belőle négy darabot, hogy mindenkinek legyen egy a szűk családi körben. Ha az ember a kezében fog egy ilyen tárgyat, akkor érzi, hogy annak van egy kulturális háttere.
Van körülöttünk sok ilyen tárgy, az íróasztalomon pihen például egy 50 éves amerikai gyártmányú aranytoll is, aminek valószínűleg szintén érdekes története lehet. Az órák amellett, hogy sztorijuk van, még ráadásul komplikált mechanikai eszközök is. Talán ez a két dolog az, ami a leginkább megfogott bennük. Eleinte autodidakta módon tanultam az órajavítás technikai részét, de aztán úgy döntöttem, hogy itt az ideje professzionális szintre fejleszteni a tudásom, ezért hat éve elvégeztem egy órás szakképzést.
Volt álomórád, amit mindenképp meg akartál szerezni?
Konkrét cél vagy álomóra igazából nem volt. Szerintem amikor valaki elkezd gyűjteni, akkor az elején leginkább a harácsolás a jellemző. Ilyenkor az ember mindent megvenne, belősz magadnak egy büdzsét, amit minden hónapban el tudsz költeni órákra, aztán szépen elkezdesz szintet lépni, akkor jön a cserélgetés meg a meglévő órák eladása és így tovább.
A gyűjtés nálad valahol átalakult és elkezdtél kereskedni is az órákkal, ebből lett aztán a 10óra10.hu. Eredetileg mivel foglalkoztál? Milyen területről érkeztél?
Közgazdász vagyok, KKV-kban foglalkoztam üzletfejlesztéssel, de ennek már nyolc éve, most meg 34 vagyok, szóval összességében elmondható, hogy a saját vállalkozásomon kívül nem dolgoztam túl sok helyen. Az, hogy szervezett üzletmenetet igyekszünk csinálni, mindennek keretet akarunk adni, az innen ered. A méretünk viszont annyira kicsi, hogy a tankönyvi, tanult megoldások nem igazán működnek úgy, ahogy kellene, de azért a közgazdász gondolkodásmódot igyekszünk a munkánkban is hasznosítani.
A 10óra10 hogyan indult el? Hány órával kezdtetek? Ezek zömében milyen órák voltak? Mi volt például a legdrágább és a legolcsóbb modell?
Még egyetemista koromban kezdtem egyedül, nagyjából 10 órával. Az egyetemi ösztöndíjat költöttem erre, szóval nem volt túl nagy az indulótőke. Orosz órák, Doxák, alap svájciak voltak az első eladásaim. A most leselejtezett laptopomat pl tíz éve egy őrületesen elszállt Stowa ebayes aukciójából vettem, a Bauhaus órákat azóta is szeretem.
Hogyan kerül egy óra a polcotokra?
Miután beszereztünk egy órát alapos szervizen esik át. Ezt a részt mi magunk végezzük, de természetesen dolgozunk külső partnerekkel is. Minden üzleten kívüli feladatkörre megvan az emberünk, van, aki tokokat javít nekünk, de például krómoztatni is tudunk, ha arra van szükség. Ha adás-vétel után bármilyen probléma adódik az órával, akkor hozzánk vissza lehet hozni.
Ha már garancia. Miért vegyen az ember drágábban boltból vintage órát, amikor a facebookos órás csoportokban sokszor olcsóbban ki lehet fogni egy szép darabot?
Boltból annak érdemes órát vásárolnia, aki nem ölte bele azt a rengeteg energiát és időt, hogy értsen hozzájuk. Nálunk igazából csak annyi dolga van a vásárlónak, hogy eljöjjön és kiválasszon egy órát, ami tetszik neki. Ha nem tetszik vagy bármilyen probléma adódik az órával, akkor vissza lehet hozni, ki lehet cserélni, garanciát vállalunk rá.
Ezt egy facebookos adok-veszek csoportban vagy a bolhapiacon nem, vagy csak nagyon ritkán lehet eljátszani.
Ezt az analógiát át lehet ültetni más példába is. Ha valaki autót vesz, akkor nagyon olcsón is ki tud fogni egy-egy modellt, de ha nincs szerencséje az embernek vagy nem ért annyira hozzá, akkor csúnyán meg is lehet járni egy ilyen üzlettel. Ezt saját tapasztalatból mondom, vettem korábban egy youngtimert, amiről aztán kiderült, hogy elég sokat kell rajta babrálni és utólag már tudom, hogy jobban jártam volna, ha kicsit később megvettem volna egy jobb állapotút dupla annyiért. Az órás piac is nagyjából így működik.
Nagyon sok idő és tapasztalat kell ahhoz, hogy valaki egy Ebayre feltöltött kép alapján meg tudja mondani, hogy az órával nem stimmel valami. Sokszor teljesen egyértelmű, hogy mi nem stimmel, de sokszor csak érzi az ember, hogy valami nincs rendben. Egy-egy ilyen üzlettel nagyon rosszul lehet járni. Viszont az is szinte tény, hogy sokszor a rosszul befotózott aukciókon lehet a legnagyobbat nyerni. Sokszor arról van szó, hogy az eladók jó széndékúak, csak egész egyszerűen nem tudnak jó képeket csinálni. Persze ezt is nehéz megítélni elsőre.
Az elmúlt évek egyik legforróbb órás témája a Rolex-buborék. Te hogyan tudnád meghatározni, mi az a Rolex-buborék és hogyan működik.
Röviden és tömören: a buborék a márka listaárakhoz viszonyított túlárazását jelenti a használt piacon. Egy Rolex Submariner, ami a márka legismertebb modellje 9100 euróba kerül listaáron, míg a használt piacon és 12 és 13 ezer euró körül mozog. A 9500 eurós zöld változat (vagyis a kerámia lünettás Kermit) pedig inkább 15 és 17 ezer euró között.
Ahhoz, hogy a mostani listaárnak megfelelő értékű Submarinert vegyünk a használt piacon, olyan modellt kell keresnünk, aminek a gyártását már 15 éve abbahagyták.
Az egyik oka ennek az, hogy az említett órát nem lehetséges megvenni a Rolex kereskedéseiben, az eladók csak egy kívánságlistára írják fel az embert, aztán pedig jön a nagyon hosszú várakozás. Hogy ez miért van így, arra a pontos magyarázatot senki sem tudja pontosan, de mindenkinek van egy elképzelése.
Szerintem az óragyártás egy rugalmatlan iparág, nem lehet csak úgy kapacitást csökkenteni, növelni. A gépeknek menniük kell. Ezt a kapacitást nem egy „alap” órára akarják elpazarolni, hanem a fejlődő piacok (például Ázsia) vevői által preferált, sokkal drágább modelljeire: egyedi gyémántos számlapokra, aranyórákra, stb. A világon ezzel párhuzamosan egyre több ember tud megengedni magának egy pár millió forintnak megfelelő árú „alap” Rolexet. És akkor erre jött 2020-ban a nagyjából 30 százalékos kibocsájtás-csökkenés.
A Rolex nem a kiszolgált vásárlók számából, hanem az általuk kifizetett pénz mennyiségéből él. Ezeket gondolom a kiváltó okoknak – a növekvő keresletet és a kapacitásproblémát.
És akkor a világgazdaság pénzbőségéről még nem is beszéltünk: 2020-ban rengetegen, a korábbiaknál sokkal többen elkezdtek befektetési tárgyként órákat venni. Innen a következő lépés a szürke piaci kereskedők és a hivatalos Rolex-kereskedők összejátszása, valamint a könnyű befektetést kereső hobbisták áradata volt. Nagyjából így duzzadt soha nem látott méretűre a Rolex-buborék az elmúlt másfél évben.
A Rolex buborék azért különleges, mert egy egész márkát érint, a legrosszabb modellekkel együtt. Más márkáknál csak bizonyos órák körül jött létre ez a túlárazási jelenség. A Rolexnél a tényleg megvehetetlen modellek, olykor elérik a listaár dupláját is, ami egészen elképesztő.
Az elmúlt években a 10óra10 kínálata is átalakult, elmozdultatok a piac felsőbb régiója felé. Ez tudatos döntés volt vagy egyszerűen több drágább óra került hozzátok?
Tudatosan bővülünk, de az olcsóbb órákat máig megtartottuk. Sok értelme nem lenne, hogy 2000db Doxát áruljunk. A drágább órák pedig ritkábbak, jobban kivitelezettebbek, érdekesebbek és nem utolsó sorban a probléma is kevesebb velük, jobban vigyáztak rájuk.
A magasabb árkategória, új márkákba való beletanulás az igazi izgalom ebben a piacban.
Meg hát ugye, mint mondtam, közgazdász vagyok, az egységnyi idő alatt drágább órán többet lehet keresni. Gyűjtői oldalról pedig minél több bakancslistás órát ki akarok pipálni, hordani pár hétig, az alsó kategóriából pedig már megvolt minden. A legdrágább dolgaink mindig is olyanok voltak, amit csak kíváncsiságból vettünk meg, legrosszabb esetben ugyanannyiért eladjuk, addig is élvezzük.
Fotó: Bodor Tamás