Az óvodás- és felnőttkor között egyszer csak átbillen az időészlelésünk.

A felnőttek és a gyermekek különböző módon ítélik meg az idő hosszát – erősítették meg korábbi eredményeiket az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK) kutatói legújabb kutatásukban, amelyben a kognitív fejlődés hatását vizsgálták az időtartamok becslésére. Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar habilitált egyetemi docensének és kutatótársainak vizsgálata eredetileg egy egyetemi projekt volt, amelyet még a nyolcvanas években végeztek el. Akkor találtak egy érdekes összefüggést, az eredményt azonban nem publikálták.

Érdekes és unalmas videót vetítettek

Nádasdy Zoltán és munkatársai a közelmúltban módszertani finomítások után megismételték a régi kísérletet. A kutatás során egy eseménydús, illetve egy unalmasabb, ám egyforma hosszúságú videót mutattak óvodáskorú gyerekeknek. Ezt követően megkérdezték, hogy szerintük melyik volt a hosszabb. A gyerekek több mint kétharmada azt válaszolta, hogy az eseménydús videó hosszabb volt. Ugyanezt a kísérletet megismételték felnőttekkel és az ellenkező választ kapták: több mint háromnegyedük számára az unalmas filmrészlet tűnt hosszabbnak.

Tehát, mint írták, az időészlelés valamikor az óvodás- és a felnőttkor között átbillen.

Az emberek úgynevezett problémamegoldó heurisztikákat alkalmaznak, amikor bizonytalanok és korlátozott információ áll a rendelkezésükre. Az időtartamok becslése ilyen eset, és az óvodáskorú gyerekek erre a feladatra azt a reprezentativitás heurisztikát alkalmazzák, hogy „melyikről tudnék többet mesélni”. Logikus érvelésük szerint az eseménydúsról sokat, az unalmasról viszont keveset, az eseménydús tehát bizonyosan hosszabb volt.

A gyerekek azonban hat-hét éves koruktól az iskolában megismerkednek az abszolút (órával mért) idő fogalmával. A kutatók szerint, ha már értjük az abszolút időt, de nem áll rendelkezésünkre óra, amellyel megmérhetnénk például két videó időtartamát, akkor egy másik, a mintavételezési heurisztikára támaszkodunk.

„Ha unalmas filmet nézünk, és a figyelmünket nem köti le semmi, nagyjából egyenletes időközönként veszünk mintát az abszolút időből: hosszabb időn át többet. Ha azonban izgalmas a film, folyamatosan fenntartja a figyelmünket, akkor alig-alig tudunk mintát venni, nehogy elveszítsük a fonalat. Amikor tehát a kutatók megkérdezték a felnőtteket és az iskoláskorú gyerekeket, hogy a két film közül melyik volt a hosszabb, ők visszagondoltak a két videóra, összehasonlították a nézésük során gyűjtött időélmények számát, és ahol többet találtak, azt tekintették hosszabbnak” – magyarázták.

A kutatók szerint a kísérlet rámutatott, hogy lehetnek bármilyen belső órái is az agynak, az idegsejtek szabályos időközönként mint metronómok, kisülhetnek. Ha nincs ott a fejünkben egy homunculus, aki az ütéseket számlálja, akkor nem lesz időtartambecslés. Az eredmény jó példája annak is, miként válik el egymástól a biológiai és kognitív szint a fejlődés során:

amíg a biológiai érési folyamatok monoton módon javítják a funkciókat, addig a kognitív érés nagyokat ugrik, és még szembe is mehet korábbi vélekedéseivel.

„Egyre világosabb, hogy agyunk nemcsak képessé tesz bennünket a természet megértésére, hanem ennek a megértésnek a korlátait is megszabja. És bár megállítani az időt nem tudjuk, legalább közelebb kerülünk annak megértéséhez, hogyan szervezi át és torzítja emlékeinket és tudattartalmainkat.”

(Forrás: ELTE, MTI)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

World Margarita Day – Egy újabb ünnepet köszönthetünk köreinkben, már Magyarországon is

Ha ez a lány magyar lenne, Torres Dani lenne

Rég volt már brit modell a nap csaja